2019-ben a tervek szerint négy új jégcsarnok nyitja meg a kapuit. A következő hetekben igyekszünk körképet adni arról, hogyan áll az építkezés Győrben, Ajkán, Szombathelyen és Érden. Először a Győri Nemak-Dana ETO leendő új otthonát járjuk körbe virtuálisan.
Két mérkőzést vezethet a Bajnokok Ligájában Haszonits Miklós.
Az MJSZ elnökségének szavazata nyomán három fiatal magyar edző kapja meg a bizalmat a férfi U16, U18 és U20 válogatottak vezetésére. Vas Márton az U20-at, Svasznek Bence az U18-at, Mayer Péter pedig az U16-ot irányítja a következő szezonban.
A Győri ETO HC alapító tagja, a győri jégkorong egyik vezéralakja, a magyar inline mozgalom megteremtője július 8-án reggel, hosszas betegség után hunyt el. Nagy szerepe volt a görhoki magyarországi felfutásában, vezetésével a válogatott szép sikereket ért el.
Szeptember 9.-én kiderül, ki a legjobb magyar jégkorong csapat. A 2017-2018-as szezon Erste Liga győztese és ezzel a magyar bajnok a MAC Budapest lett, a csapat kihívója az osztrák bajnokságban szereplő Fehérvár AV 19 csapata.
Az elmúlt nyolc évben jópár ember komoly munkájával épült ki a magyar jégkorong amatőr bázisa, az Amatőr Liga két osztályra duzzadt és már 27 csapat versenyzett a tavalyi kiírásban. A következő szezontól a jégkorong Amatőr Liga (az AHL I. és II. bajnokságban szereplő együttesek) az MJSZ tagszervezetei lesznek, a résztvevő csapatok támogatták a csatlakozási kezdeményezést.