Visszavágott az Újpest

2017.10.22. 22:58 |

Az Újpest a triplázó Justin Cseter vezetésével nyert a Fehérvár ellen, és őrzi dobogós helyét.

Alaposan bekezdtek a csapatok a Megyeri úton. Már a 3. percben megszerezte a vezetést az Újpest, Caladi passzából Cseter talált a fehérvári kapuba. Egy perccel később Hubát állították ki a játékvezetők, a Titánok pedig gyorsan kihasználták az emberlőnyt, Iiro Vehmanen révén. Ám nem maradt sokáig a döntetlen, a 7. percben Pokornyi Dávid távoli lövését pedig nem tudta védeni Kornakker. A folytatásban mindkét csapat sokat veszélyeztetett.

A szünetben Kornakker helyett Gyenes Dávid érkezett, ám őt is gyorsan felavatták az újpestiek. A 23. percben Caladi remek keresztpassza után a kapu előtt üresen maradó Cseter nem hibázott, majd öt perccel később ismét az amerikai-magyar csatár volt eredményes. Továbbra is fölényben játszott az Újpest, és a 34. percben Sági fejezett be egy gyors ellenakciót.

Az utolsó harmad főleg a kiállításokról szólt, de sokáig egyik csapat sem tudta kihasználni a létszámfölényt. A hazaiak őrizték vezetésüket, még az is belefért, hogy a hajrában Vehmanen megszerezte második gólját.

A lila-fehérek visszavágása sikerült: az UTE 5-2-re nyert, pont annyira, amennyire szeptemberben kikapott a Titánoktól. Az Újpest sorozatban harmadszor nyert az Erste Ligában, és továbbra is harmadik, míg a fehérváriak zsinórban harmadik vereségüket szenvedték el.

UTE-Fehérvári Titánok 5-2 (2-1, 3-0, 0-1)

Nyilatkozat

Szilassy Zoltán, UTE: „Teljes mértékben elégedett lehetek. A hét nap alatt ez volt a negyedik mérkőzésünk. Őszintén mondom, ma tetszett legjobban a csapat. Lehet, hogy nekünk mindig így kellene a pályára lépni, vagyis minden második nap jöhetne egy ellenfél. Komolyra fordítva a szót, nagyon jók voltunk támadásban, effektívek is voltunk, jó energiával dolgoztunk, végig öten támadtunk, öten védekeztünk, és remek volt a kapusteljesítményünk is. Gratulálok a srácoknak.”

Kóger István, Fehérvár: „Kétségtelen, hogy az Újpest nagy energiát fordított erre a találkozóra, sokat korcsolyáztak és jól játszottak a fővárosiak. Fegyelmezettebb  játékkal szorosabb is lehetett volna, ugyanis sokszor könnyen kerültek helyzetbe az újpestiek, a mi hibáinkból adódóan. Tulajdonképpen a második harmadban elment a mérkőzés, hiszen az Újpest már 5-1-re vezetett, és a harmadik játékrészben pedig már csak arra törekedtek a hazaiak, hogy megtartsák az eredményt. Nekünk ekkor már az volt a célunk, hogy legalább egy harmadot megnyerjünk; többet dolgoztunk és keményebben játszottunk, így ez sikerült is.”