Visszavágott a DEAC

2020.12.22. 22:30 |

A hajrában szerezte meg a győztes gólt a debreceni csapat a Vasas otthonában.

Opten Vasas HC-DEAC 2-3 (1-2, 0-0, 1-1)

A két csapat legutóbbi mérkőzésén az Opten Vasas 5-1-re győzött, így a DEAC-ot a revans vágya is hajthatta.

A vezetést mégis a hazaiak szerezték meg Seregély révén, de a debreceni gárda gyorsan fordított Kiss Roland és Novotny találatával. A folytatásban mindkét kapus, Tóth és Hetényi is jól védett.

Az utolsó harmad elején a vendégek kettős fórba kerültek, ám kimaradtak a helyzetek. A Vasas pedig ezt kihasználta: Béres a 45. percben egyenlített. A hajrában mindkét együttes kitett magáért, de végül a DEAC szerezte meg a győztes gólt Kozma révén.

A debrecenieknek így 34 pontjuk van, akárcsak az FTC-nek és a MAC HKB-nek. A DEAC karácsony második napján éppen utóbbi együttes vendége lesz, míg a Vasasra a Dunaújváros vár vasárnap.

Nyilatkozat

Ladányi Balázs, vezetőedző, Opten Vasas: „A vereség ellenére elégedett vagyok a csapat játékával, valahogy meg kell találni azt a kis pluszt, ami a győzelemhez kell. Nagyon örülök, hogy közel vagyunk az élcsapatokhoz, hogy nagyon jó meccseket játszunk velük. Azt hiszem, ma egy kicsit korán jött az egyenlítés, talán ha egy kicsit később lőjük a második gólt, máshogy alakul a helyzet. Sajnos nem tudtuk Hetényi Zoli kapuját többször bevenni, nagyon jól védett, gratulálok neki, de a mi Tóth Bazsink is nagyon jó napot fogott ki. Gratulálok a Debrecennek.”

Kecskeméti Áron, másodedző, DEAC: „Nagyon nehéz a Vasas ellen játszani, mindenki látja, tapasztalja, hogy napról napra jobb csapat, hihetetlen szervezettséggel. Ma is nagy munkát végeztek, számítottunk is erre. Megnéztük a tegnapi, UTE elleni meccsüket, de kielemeztük a Fradi elleni játékukat is, tudtuk, hogy nagy koncentrációra és türelemre lesz szükségünk. Örülök, hogy megvan a három pont. Most jön két nap pihenő a srácoknak, de 25-én már edzünk, hiszen másnap a MAC ellen játszunk bajnokit.”