Veretlen az FTC és a DAB

2019.09.22. 23:30 |
A címvédő Fradi hátrányból fordítva győzte le a Brassót az Erste Ligában. A Dunaújváros másodszor is nagy különbséggel verte a Titánokat.

Dunaújvárosi Acélbikák–Fehérvári Titánok 8-1 (2-0, 4-1, 2-0)

A szezonban már másodszor találkozott a két csapat. Az első tíz percben inkább a hazai kapu előtt adódtak lehetőségek, de Hughson kapus átmentette jó formáját a korábbi meccsekről. Volt helyzete az Acélbikáknak is, ám a vezető találathoz kellett Mazurek villanása is, aki a 10. percben éles szögből lőtte ki a kapu bal oldalát. A vezető gól után volt egy nagyon erős emberelőnye a Titánoknak, ám nem sikerült mattolniuk a hazai védelmet, míg a túloldalon Turcotte volt szemfüles, s a kaput megkerülve húzta be a pakkot laposan, megduplázva ezzel a hazai előnyt.

A második felvonást élesebb kezdte a DAB. A harmadik hazai gólra ugyan a 29. percig várni kellett, ám Mazurek találata után Dansereau és Turcotte is betalált. A 39. percben emberelőnyben Campbell szépített, de egy percen belül jött a hazai válasz, Somogyi volt eredményes.

A 47. percben Azari lőtte ki a bal felsőt, majd a harmad derekán Mazurek kotort be egy kipattanót. A hajrában még háromszor játszhatott fórban az Újváros, de újabb gól nem született.

A Fehérvár ismét nagy különbséggel veszítette el a megyei derbit, de hétfőn a Brassó ellen javíthat. A DAB egyedüli csapatként nyerte meg minden meccsét rendes játékidőben, és a 23-5-ös gólkülönbség is imponáló.

Nyilatkozat

Miroslav Ihnacak, vezetőedző, Dunaújváros: „Az első tíz percben akadtak gondjaink a koncentrációval, több nagy lehetősége is volt a vendégeknek, s ekkor a kapusunk jó teljesítményére is szükség volt. A folytatásban azonban elől és hátul is egyre jobban teljesítettünk, majd a második harmadban el is döntöttük a mérkőzést.”

Kiss Dávid, vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Nehéz a megfelelő jelzőket használni egy ilyen mérkőzés után. Ugyan a két csapatnak mások a céljai az idei bajnokságban, más ehhez az alapanyag is, de ettől még nem elfogadható, hogy így játsszunk. Úgy néz ki, hogy elég nagy hullámvölgyben vagyunk, dolgoznunk kell tovább és tovább fejleszteni fiataljainkat.”

FTC-Telekom–Corona Brasov 4-1 (1-1, 2-0, 1-0)

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, és a meccs elején inkább a brassóiak veszélyeztettek, de Arany jól védett. A 13. percben már a kapus sem segíthetett, Armstrong szerezte meg a vendégek gólját. A válaszra három percet kellett várni, Nagy Gergő középről egyenlített.

A második harmadot a Fradi kezdte veszélyesebben. Polc több lövést is hárított, de a 30. percben Fitzgerald megindulásánál már tehetetlen volt. Egymást érték a kiállítások, és végül a hajrában Tóth Adrián értékesített egy előnyt, ezzel ellépett az FTC.

Az utolsó felvonásban is lendületben maradt a hazai együttes, és végül a 49. percben Tóth Richárd növelte a különbséget nagyszerű egyéni megoldás után. A hajrában is a zöldmezeseknek volt több lehetőségük, de az állás nem változott.

A Fradi az élről várhatja a keddi, Hokiklub elleni meccset, a Brassó pedig hétfőn Fehérvárra látogat, és első pontjait szerezné meg a magyarországi túrán.

Nyilatkozat