Újra győzött az FTC, egy lépésre van a továbbjutástól

2023.02.23. 21:11 |

Az FTC-Telekom második hazai meccsét is megnyerte a DVTK ellen, hatékonyan játszva és az utolsó harmadban jól védekezve. A párharc szombaton Miskolcon folytatódik.

Hazai oldalon Sointu, a miskolciaknál Wehrs hiányzott eltiltás miatt a negyeddöntős párharc negyedik mérkőzésén. Az összesítésben hátrányban lévő DVTK kezdett aktívabban, először Berdnyikov éles szögből kemény lövéssel tesztelte Aranyt, majd a folytatásban is a ferencvárosi kapusnak kellett többször védenie. Nagyjából öt perc után az FTC is életjeleket mutatott, Kärmeniemi próbálkozott, aztán a 7. percben a vezetést is megszerezték a zöld-fehérek: Kestila járt túl Voris eszén. A gól megfogta a DVTK-t, támadásban maradtak a hazaiak. Hrabal rákészült egy távoli bombára, de a lövés közben eltört az ütője. Aztán a Jegesmedvék is visszataláltak az első percek ritmusához, Ilvessuo lőtt kapuvasat, majd Kulesov kavargatott, de nem tudta behúzni a korongot. A 13. percben Galajda kapott két percet, a fórban Kulmala előtt adódott kecsegtető lehetőség, ám kimaradt. A harmad utolsó percei miskolci fölényt hoztak, de Bennett távoli lövését lekapta Arany, majd Kulesov próbálkozására is odaért.

A második harmadot Galajda helyzete vezette fel, majd Tóth Gergő kapott két percet, amit villámgyorsan ki is használtak a vendégek: a sakk-mattra kijátszott akciót középről Páterka fejezte be a 23. percben. Gyorsan próbált válaszolni az FTC, de Kulmala felperdült lövését Voris. A 25. percben Páterka kapott két percet a Nagy Gergővel szembeni magas botért, de az emberelőny igazán jelentős hazai helyzet nélkül pörgött le, sőt egy kontrából még a DVTK okozott zavart. Jó kis oda-vissza hokit láthatott a Tüskecsarnok közönsége, Lövei közelről veszélyeztetett, aztán az ellentámadásból Kestila húzta mellé a korongot, majd Kulmala a rövid sarkot célozta meg. A 32. percben újra vezetett az FTC: egy buli után Betteridge takarásból lőtt, a korong nagy erővel vágódott a rövid felsőbe. A hazaiak maradtak lendületben, Tóth Gergő a kaput megkerülve próbálkozott, majd Kozma is nagy helyzetbe került. A harmadik ferencvárosi gól a 39. percben jött össze: Kulmala szerzett harcosan korongot a félpályán, szép cselekkel húzott el a bal oldalon, a középre adást pedig Nagy Gergő vágta be. Az utolsó percben is még a zöld-fehérek kerültek helyzetbe, de Voris leért.

A harmadik játékrész elején Bán járt közel az újabb FTC-gólhoz, aztán Galajda és Pecsét próbálkozott, ám nem tudtak közelebb zárkózni a vendégek. A 46. percben viszont igen: Farkas kiállítása alatt Szirányi passzát Vojtkó ütötte be középről. Hajtottak a Jegesmedvék az egyenlítésért, de a Fradi is veszélyes ellenakciókat vezetett. Páterka kétszer is közel járt újabb találatához, ám nem tudta elhúzni a korongot Arany mellett. Aztán Ilvessuo próbálkozott, a kapus erre is odaért. A másik kapunál egy szóló után Kestila okozott zavart. Az utolsó öt percben a DVTK nyomása fokozódott, és a vendégek bátran lőttek távolról is, de vagy a blokkok voltak jók, vagy a kipattanókra értek oda a ferencvárosiak. A kevés ferencvárosi helyzet egyikében Tóth Gergő csapott le egy könnyelműen elhagyott korongra, majd sisakon lőtte Vorist. Tokaji Viktor másfél perccel a vége előtt időt kért, és lehozta kapusát, de a hazaiak kibekkelték a maradék időt, megnyerték a negyedik meccset, és 3-1-es előnnyel utazhatnak szombaton Miskolcra.  

Nyilatkozatok

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Tudjuk, hogy a nézők néha egy picit türelmetlenek, ez a dolguk, de azért látni kell, hogy tényleg egy teljesen újjáépült csapatunk van, amit novemberben még egyszer újjá kellett építeni, és nem magától jön az, hogy így tudjanak egymásért, meg ezért a klubért küzdeni. Persze ezért vagyunk mi edzők, meg az egész stáb, hogy ezt kialakítsuk, ez a feladatunk, hogy ezt elérjük valahogy. Azt gondolom, hogy ilyen meccseket csak így lehet megnyerni, ha van egy ilyen társaság. Jó úton haladunk, de sokszor beszélgettünk már róla, biztos, hogy nem leszünk elégedettek, soha nem leszünk azok, még inkább csapatként szeretnénk funkcionálni és még inkább szeretnénk egymásért küzdeni, és még jobbak akarunk lenni. Ez a célunk a következő napokban is. Itt a rájátszásban tényleg csak az számít, hogy mindenki a maximumot nyújtsa. Komoly a tempó, ez a playoff, csak így lehet nyerni. Nem kell foglalkozni azzal, hogy mi van előttünk, a mában kell élni. A helyezések alapján elmondhatjuk, hogy a DVTK egy rendkívül erős csapat, és ezt tapasztaljuk is. De innentől kezdve csak magunkkal kell foglalkozni, és azzal, hogy olyan harmadot produkáljunk, mint amilyen ma a harmadik volt. Ez csak ezzel a közönséggel sikerülhetett és úgy, hogy minden játékosban hatalmas Fradi-szív dobogott.”

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: „Hogy mi hiányzott a végén? Hát a gól! A góllövés öt az ötben, mert csak emberelőnyben tudtunk betalálni. Hiába dolgoztuk ki rendre a helyzeteket, és tulajdonképpen borítottuk rá a Ferencvárosra a pályát a harmadik harmadra, egyszerűen nem tudtuk megtalálni az utat a kapuba. Amit az utolsó húsz percben játszottunk, arra büszkék lehetünk, meg azt gondolom, hogy ezekre a mérkőzésekre is, egygólos meccsekről van szó folyamatosan. A legfontosabb az, hogy tényleg meg tudjuk találni annak az útját, hogy hogyan tudunk korongot juttatni a gólvonal mögé, és akkor rendben leszünk. Tegnap egy gólt lőttünk, ma kettőt, ennél több kell ahhoz, hogyha tovább szeretnénk menni ebben a párharcban. A következő mérkőzés az otthon van, úgyhogy még koránt sincs vége. Én azt gondolom, hogy ez továbbra is egy ki-ki párharc, úgyhogy még nem dőlt el semmi.”