U15: komoly kihívást jelentett a finnországi torna

2025.01.10. 09:00 |

December utolsó napjaiban finnországi tornán járt a magyar U15-ös együttes, ahol helyi korosztályos klubcsapatokkal találkozott, kétszer 30 perces játékrészekkel. A magyar fiatalok egy meccset megnyertek, hármat elveszítettek, egy pedig döntetlenre végződött, így a hatodik helyen zártak.

Árkovics Bálint szövetségi edző szerint hasznos volt a három nap, amely alatt sikerült komoly csapatokat is megszorongatni, de az is látható, hogy miben tart jóval előrébb a finn hoki.

„Olyan tornát kerestünk, amely kihívás elé állítja a játékosokat, ahol minden cserében nagy energiát kell mozgósítani, minden korongért meg kell küzdeni – ez megvalósult. Nem sűrűn játszunk ilyen tempójú meccseket, ahol ilyen gyorsan reagálnak az ellenfelek. Gyorsabbak és agilisabbak voltak a riválisok. Ahogy felismerik, hogy adott helyzetben melyik a jobb lehetőség, ahogy játszották a hokit, az magas szinten történt. Két mérkőzés kellett ahhoz, hogy felvegyük ezt a tempót. A legnagyobb kihívás az volt, hogy ezen a szinten hogyan tudjuk segíteni a másikat, milyen gyorsan reagálunk. A finnek a játék kis területen való kivitelezésében erősek, korisebességében, passzok és lövések minőségében is közelebb kell kerülni hozzájuk. Elmondható, hogy gyorsult a játékunk a torna alatt, de a szintlépésre 40-50 ilyen meccsre lenne szükség egy évben” – fejtette ki az edző.

Az U15-ösökre a februári szünetben négycsapatos torna vár.

EREDMÉNYEK

Kalpa-Magyarország 6-3 (Gólszerzők: Kósa B. Hajdu E. Piros K.)
Kärpät-Magyarország 10-0
Jokerit-Magyarország 5-5 ( Száraz A., Soós G., Hajdu E., Piros K., Soós G.)
Lukko-Magyarország 3-4 (Hajdu E., Hajdu E., Soós G., Szak L.)
HIFK-Magyarország 8-4 (Szak L., Hajdu E., Szak L., Száraz A.)

A keret: Pipoly Csongor,Világi Arnold, Palkovits Tamás, Kiss Csongor, Vigh Szilveszter, Keserű Kolos, Gál Konrád, Matics Áron, Piros Karsa, Nagy Dániel, Szak Levente Vince, Csakmag Zalán, Kovács Krisztián, Kósa Bence, Hajdu Erik, Soós Gergő, Schmutz Ádám, Száraz András,  Schneider Máté, Szél Levente

A stáb: Árkovics Bálint szövetségi edző, Majoross Barnabás másodedző, Gergelics Gerda fizioterapeuta, Horváth Nikol csapatvezető