Tovább tart az UTE rossz sorozata

2022.12.02. 20:13 |

Bár Kovács Alex góljával még vezettek a lilák, végül sorozatban hatodik vereségüket könyvelhették el Virág Csabáék.

A hazaiak összeállításából három rutinos játékos is hiányzott betegség miatt: Kiss Dániel, Benk András és Toni Henttonen sem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére, a 18 éves Ritecz Richárd harmadik Erste Liga mérkőzésére öltözhetett, de ott volt Lászlóffy Botond is a negyedik sorban. A Brassóból hiányzott a csütörtökön Székesfehérváron még jégre lépő Williams, a negyedik sorban viszont ott volt Gajdó Balázs. Az első harmad viszonylag gyorsan lepörgött, mindkét együttes kihagyott egy-egy emberelőnyt, de sem Rajna Miklós, sem Rylan Toth kapuja nem forgott nagy veszélyben.

A második harmad egy áthúzódó újpesti előnnyel indult, Kovács Alex takarásból leadott lövése a felső sarokban kötött ki, 1-0. Kisvártatva Shirley került ziccerbe, Toth mamuttal hárított. A vendégek egyre jobban átvették a kezdeményező szerepét, és ezt gólt is eredményezett: a 35. percben Balázsi rosszul lépett fel egy brassói megindulásra, VanWormer és Schaber pillanatok alatt lejátszották a 2 az 1-et, az akció végén utóbbi egyenlített, 1-1. A folytatásban újból emberelőnybe került a Brassó, de nem élt a lehetőséggel. Egyre indulatosabb lett a mérkőzés VanWormer mehetett ki egy kapu előtti kakaskodásért, de az Újpest sem élt az eséllyel.

A harmadik felvonás sokáig kevés igazi akciót hozott, majd a 48. percben Gliga csapta be az alapvonalnál Kiss Philt és tette el a korongot Rajna mellett, 1-2. A hátrányba került lila-fehérek nem tudtak megújulni, sokszor saját harmadukból nem tudták kihozni a korongot. Az utolsó 4 percben azonban sebességet tudtak váltani és egyre jobban beszorították a Coronát. A hajrában Rajna lekorcsolyázott, és bár az UTE felállt, Toth kapusnak nem kellett bravúrt bemutatni, a Brassó kihúzta a végső dudaszóig. A több kulcsemberét nélkülöző UTE egy kevés gólhelyzetet hozó mérkőzésen 2-1-re kikapott a Brassótól és maradt a kilencedik. A Corona alsóházi túrájának második mérkőzését is megnyerte, vasárnap Dunaújvárosban a 100%-os kirándulásért lépnek jégre Valcharék.

Nyilatkozatok

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: "Úgy gondolom, hogy kitettünk mindent a jégre, ami ma bennünk volt, ugye több hiányzónk van, felforgatott sorokkal játszottunk, voltak olyan sorok, akik soha nem játszottak így együtt, ahhoz képest viszont mindenki előtt le a kalappal, mindenki kitette szívét, lelkét és nagyszerűen küzdöttünk. Az biztos, hogy a Brassó nagyobb forgalmat tudott generálni a mi kapunk előtt, mint mi a túloldalon, ebből a szempontból mindenképpen javulnunk kell, ha gólokat szeretnénk szerezni. Megyünk tovább, holnapután újra játszunk, az biztos, hogy kell egy-két önbizalom növelő győzelem, amiért keményen meg kell küzdenünk.”

Dave McQueen, vezetőedző, Corona Brassó: "Mindig nehéz idegenben játszani, főleg egy rengeteget dolgozó csapat ellen. Jól kezdtük a mérkőzést, bár kissé felforgatott sorokkal játszottunk, próbálkoztunk fizikálisan az Újpest fölé nöni. A harmadik harmadban tudtuk, hogy nyomni fognak a hazaiak, de a kapusunk remekül játszott, számos minőségi gólhelyzet maradt ki neki köszönhetően. A mérkőzés végén pedig egy gyönyörű góllal hozni tudtuk a három pontot."