Szétlövésben nyert az UTE

2023.11.03. 23:12 |

Két vesztes bajnoki után győzött újra az újpesti együttes.

A keddi kupameccs után találkozott újra az UTE és a DEAC. A házigazda továbbra is Just nélkül korcsolyázott ki a jégre, Juurikkala mester ismét variált a sorokon, az első trióba bekerült karriere második Erste Liga-mérkőzésére készülő Lőczi Barnabás, a negyedik támadóegységben Laskawy váltotta Simon Pétert. A vasak között Rajna és Hetényi kezdtek. Az első nagyobb helyzet a vendég DEAC előtt adódott, majd Silfver lövését védte Hetényi. Az újpestieknél volt többet a korong, de nagy helyzeteket nem láthatott a publikum. A 11. percben megérkezett az első emberelőny, ám Vasziljevék hiába álltak fel az újpesti harmadban, gól nem született. A kiegészülést követően Bukor került ziccerben, Rajna védett. A 20. percben megszerezte a vezetést az UTE, egy forgatást követően Tiala készítette le a korongot a lendületből érkező Kiss Dánielnek, a rutinos hátvéd közelről bevágta idei második gólját, 1-0.

Újpesti fölénnyel indult a második játékrész, Tiala közelijét védte Hetényi. A 28. percben megugrott három debreceni egy hazai védő ellen, Ilvessuo kihagyta a helyzetet. Két perccel később hasonló szituációval viszont már élt a DEAC: Novotny nem passzolt társának, hanem kíméletlenül kilőtte a rövid felsőt, 1-1. Támadásban maradtak a debreceniek, két emberelőnyben is megszerezhették volna a vezetést, ám kivédekezte az UTE. Kiállításgyanús pillantok után Vasziljev fonákját fogta Rajna. A korongbedobásból viszont rögtön eredményes volt a DEAC: Mihalik maradt a kapu előtt, Szabó akasztása közepette mattolta Rajnát, 1-2.

A 45. percben Kiss Dániel duplázhatott volna, majd Nyqvisték veszélyeztettek. Eljött az első újpesti előny, körbelőtték Hetényit, ám maradt az állás. Az 52. percben Tiala szánta lövésre magát, a korong becsorgott Hetényiről, 2-2. Hét perccel a vége előtt Pokornyi kapott kisbüntetést, nem tudott élnin a lehetőséggel a DEAC. Az 58. percben Vasziljev kontrázott, Rajna bravúrral védett. Az utolsó percben Mihalik hagyott ki egy nagy helyzetet Silfver hibáját követően, majd a másik oldalon Tiala dönthetett volna, ám maradt a 2-2.

A hosszabbítás sok izgalmat és helyzetet hozott, ám gólt nem, így büntetők következtek. A rávezetéseknél újpesti oldalról Coatta betalált, míg debreceni oldalról senkinek sem sikerült, így az UTE 3-2-re megnyerte az összecsapást. Az UTE vasárnap Miskolcra látogat, míg a DEAC Dunaújvárosban vendégszerepel.

UTE-DEAC 3-2 (1-0, 0-2, 1-0, 0-0, 1-0) - szétlövés után

Nyilatkozat

Markus Juurikkala, vezetőedző, UTE: „Ma este is nagyon szoros mérkőzést játszottunk a Debrecennel. Voltak jó periódusaink, de rendkívül sokat hullámvasutaztunk, nem tudtunk 60 percen keresztül egyenletes játékot produkálni. A hosszabbítás és a büntetők pedig olyanok, mint lutri, örülök, hogy most nekünk kedvezett a szerencse, és itthon tartottunk a két pontot.” 

Vaszjunyin Artyom, vezetőedző, DEAC: „Gratulálok az Újpestnek, keményen dolgoztak. Mi is jobban játszottunk, mint kedden, voltak helyzeteink bőven, gondunk mostanában leginkább a helyzetek kihasználásával van. Tudtunk, hogy a harmadik harmadban jönni fognak keményen, sajnos jobban visszaálltunk, mint terveztük, kicsit okosabban és egyszerűbben kellett volna játszanunk. Minden megtettünk egyébként, a szétlövés nem nekünk kedvezett."