Söpréssel jutott tovább az UTE

2020.02.27. 21:55 |

Az Újpest negyedszer is legyőzte a Dunaújvárost, és már elsőként elődöntős az Erste Ligában. A Csíkszereda visszavette a vezetést a DEAC ellen.

4. mérkőzés:
UTE-Dunaújvárosi Acélbikák 5-2 (2-0, 2-2, 1-0)

Ahogy a párharc eddigi meccsein, ezúttal is nagyszerűen kezdett az UTE, és egy gyors emberelőny után már az 5. percben előnybe került Sikorcin góljával. A hazaiak maradtak lendületben, és a harmad felénél fórból Vincze növelte a különbséget. Ezt követően az Acélbikák is rákapcsoltak, de az újpesti védelem jól állt a lábán.

A második felvonásban is kihagyta első emberelőnyét az UTE, de a másodikból Di Diomete már betalált. Aztán a DAB is fórban támadhatott, de ezzel még nem tudott élni. A 36. percben viszont kettős előnybe kerültek a vendégek, és ezt az esélyt már nem hagyták ki: előbb Lendák, majd a sima fórból Turcotte vette be Duschek kapuját, így egy gólra olvadt a különbség. Nem sokáig, két percig maradt ez így, ugyanis Csamangó közeli gólja megnyugtatta a hazai drukkereket.

Az UTE ezúttal is jó őrizte a vezetést, sőt, emberhátrányban Reed még növelte a különbséget az 50. percben. A hajrában Azari 2+2 percet, majd Hüffner is kiállít, ezzel pedig az újvárosiak felzárkózási esélyei romlottak.

Az Újpest ezzel sorozatban negyedszer is legyőzte a középszakasz második DAB-ot, harmadszor öt gólt ütve. A lila-fehérek első csapatként jutottak a négy közé, és várják ellenfelüket.

3. mérkőzés:
Sport Club Csíkszereda-DEAC 3-1 (1-0, 2-1, 0-0)

A Vákárban a kezdő korongbedobást az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó, Gyurta Dániel végezte el. Jó iramban kezdték a felek a mérkőzést, az első percekben a hazaiak több veszélyes támadást is vezettek, így Hetényinek résen kellett lennie. Brophey már a 4. percben megszerezte a vezetést a Sprotklubnak egy szemfüles találattal. A gól után azonnal megszületett a mérkőzés első kiállítása, Vokla pihenhetett 2 percig. Több veszélyes helyzet is kialakult a debreceni kapu előtt, de Hetényi jól védett. Ezután a DEAC is nagyobb iramra kapcsolt, ám Szamankov is a helyén volt. A harmad végére aztán újabb nagy csíki helyzetek alakultak ki. Biró is közel járt a második gólhoz, míg Becze a kapuvasat találta el.

A második felvonás elején egyenlített a Debrecen, Kulesov saját kipattanóját ütötte be a védők között. A gól nem vetette vissza a hazaiakat, akik sűrűn tesztelték Hetényit. A 29. percben a kapus sem tudott segíteni, Shalla csuklólövése a bal felsőben kötött ki. Azonnal növelhette volna előnyét a házigazda, a kilépő Beczét csak szabálytalanul tudták megállítani a védők, a büntetőt azonban a sértett elhibázta. A 32. percben azonban egy fórt gyorsan gólra váltott a Sportklub, Kuljash bombagólt szerzett. A DEAC emberelőnyben zárkózhatott volna, de a fór kimaradt. A harmad vége ismét a házigazdáké volt, az eltiltásból visszatérő Taratuhin viszont nem tudta bekotorni a korongot.

A harmadik játékrész elejét megpróbálta megnyomni a Debrecen, de a szeredai védelem állta a rohamokat. A hazaiak minden akciót lövéssel próbáltak lezárni és pörgették az időt. A hajrában a DEAC kapuslehozatallal is próbálkozott, de ez nem jött be.

Három meccs után újra a Csíkszereda vezet. A negyedik találkozót pénteken rendezik.

Nyilatkozat

Jason Morgan, vezetőedző, Csíkszereda: „Kollektív csapatmunka eredménye a mai győzelem. Nagy öröm, hogy visszatértek sérültjeink, akiknek csatarendbe állítása alapvetően meghatározta a taktikánkat. Tudtuk, hogy ellenfelünk létszámgondokkal küzd, ezt kihasználva remek játékkal és nagyszerű kapusteljesítménnyel rukkoltunk elő, holnap is ezt az arcunkat szeretném látni.”

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Megpróbáltunk mindent kihozni a mai meccsből, de a Csíkszeredának olyan hatalmas play-off tapasztalattal rendelkező játékosai vannak, akik egymaguk is képesek mérkőzések eldöntésére. Egy lőtt góllal csak nagyon ritkán lehet meccset nyerni, de holnap is megpróbáljuk legjobbunkat nyújtani és visszavenni a pályaelőnyt.”