Rangadók az idénynyitón

2023.09.29. 13:19 |

Négy mérkőzést rendeznek az Erste Liga új szezonjának első játéknapján, négy új vezetőedző is bemutatkozik.

A címvédő Gyergyói HK-ra rögtön székely derbi vár a Csíkszereda otthonában. Szilassy Zoltán csapata már hat meccset lejátszott a román bajnokságban, és valamennyit megnyerte, a Sportklub pedig két győzelmen van túl. A GYHK magja együtt maradt, ráadásul érkezett Jason Horvath, Konsta Mesikämmen és Ádám Zsolt, utóbbi kettő számára nem lesz új a liga. A gyergyószentmiklósiak célja a címvédés. Csíkszeredában pedig vissza szeretnék szerezni a trónt, a 2020-as megosztott aranyérmes, a 2021-es és 2022-es bajnok ennek érdekében jelentős erősítéseket hajtott végre, ezúttal az orosz helyett a kanadai vonalon. Kérdés, hogy Brad Gratton vezetőedző mikorra tudja összekovácsolni az átalakuló keretet.

Lesz keleti rangadó is a DVTK és a DEAC között, szintén két új vezetőedzővel: a miskolci kispadra az NHL-t is megjárt Steve Kasper került, míg a debreceniekhez Vaszjunyin Artyom a fehérvári utánpótlásból érkezett. A Jegesmedvéknél is nagy volt a mozgás a keretben, többen visszavonultak, a helyükre pedig észak-amerikai játékosok érkeztek. A DEAC a cseh vonal után ezúttal főleg fehérorosz és orosz légiósokat igazolt le, de érkeztek fiatal magyarok is.

A két IV. kerületi csapat, a BJAHC és az UTE is összecsap az első napon. A lila-fehérek finn vezetőedzővel készülnek, aki több honfitársát is hozta magával. Nagy erősítés lehet Sam Coatta visszatérése is. Az UTE valamennyi felkészülési meccsét megnyerte, ami biztató jel. A BJAHC a Szuperkupa elvesztése után javítana, ebben segíthet, hogy a tavalyi kulcsemberek közül végül maradt Schlekmann Márk, Ivan Vorobjov és Jesperi Viikilä is.

Az első játéknapon máris találkoznak a megyei riválisok, a FEHA19 és a Dunaújváros. A fehérváriak továbbra is a saját nevelésű fiatalokra építenek, de ezúttal több húzónevet igazoltak, Szita Donát és Falus Ádám is nagy erősítés lehet. A 50. szezonjára készülő újvárosi csapatnál nagy volt a jövés-menés, de Embrich és Niskanen pótlására is érkeztek légiósok.

Valamennyi mérkőzés élőben nézhető az Erste Liga TV-n.

17.30 SC Csíkszereda–Gyergyói HK
18.30 FEHA19–Dunaújvárosi Acélbikák
18.30 DVTK Jegesmedvék–DEAC
18.40 BJAHC–UTE