Ráadásban győzött a Fradi

2020.01.23. 23:07 |
Az FTC izgalmas meccsen győzött Brassóban az Erste Liga felsőházában. Az alsóházban a Gyergyó a Vasas otthonában nyert, míg a Fehérvár hátrányból fordíott a Hokiklub ellen.

Corona Brasov–FTC-Telekom 4-5 (1-1, 2-1, 1-2, 0-1)

A Magyar Kupa megnyerése után a Fradi Brassóban is jól kezdett, és Tóth Adrián góljával megszerezte a vezetést, de a hazaiak az utolsó percben Péter Balázs révén egyenlítettek. A Corona a második harmadban két perc alatt két gólt szerezve elléptek, de aztán a meccs derekán Switzer szépített, ráadásul emberhátrányból.

A Brassó egészen az 52. percig őrizte a vezetést, de ekkor az egyre aktívabb Fradiból Nagy Gergő egyenlített. Sőt, Rantanen gólja után a zöld-fehérek álltak jobban. Igaz, csak 11 másodpercig, ekkor Molnár Zsombor egalizált. A hajrára a hazai gárda kapott még egy fórt, de ezzel nem tudott élni.

A ráadás a kiállított Pavuk és Brown nélkül indult, és mindössze fél percig tartott, ugyanis Switzer eldöntötte a bónuszpont sorsát.

A Fradi így máris egy pontra megközelítette a Csíkszeredát a pénteki szuperrangadó előtt.

Nyilatkozat

Ondrej Rusnak, vezetőedző, Brassó: „Jó meccs volt. Az első 10 percben mi voltunk fölényben, de mivel csak három sorral játszottunk, és folyamatosan nyomott az ellenfél, feladtuk, így 4-4-re végződött a rendes játékidő. A hosszabbítás lutri, és most csak egy pontot szereztünk.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „A meccs elején, az első harmadban még nem álltunk készen, lassan kezdtünk, nem voltak itt a fejek. Ez normális, mert a kupadöntő után fáradtak voltunk. Aztán jobban fókuszáltunk és megtaláltuk a módját, hogyan jöjjünk vissza a meccsbe. Keményen harcoltunk és megfordítottuk az állást. A két pont jó a számunkra.”

Alsóház

Fehérvári Titánok-Hokiklub Budapest 4-2 (2-1, 0-1, 2-0)

Az első harmadot a Hokiklub kezdte jobban, többen is megdolgoztatták Gyenest. A 8. percben t Berry-Lamontagna távoli bombájánál már tehetetlen volt a Titánok kapusa. A Fehérvár is rákapcsolt, és gyorsan fordított. Előbb emberhátrányban Kovács Alex erőszakos korongszerzése után Zion egyenlített, majd Buzás is betalált egy kontra végén.

Nagy iramban folytatódott a második harmad, volt helyzet mindkét oldalon. A HKB-ból Szűcs a vasat találta el, de nem sokkal később Lőczi egyenlített. Az utolsó játékrészben is pörögtek a lábak, jöttek a lehetőségek. A 44. percben aztán Campbell szánta el magát lövésre, és Brodeur nem tudott hárítani. A vendégek kétszer is emberelőnybe kerültek, a másodiknál időt is kért a stáb, majd a kapust is lehozta, de a hat a négy elleni játék sem hozta el a megváltást, a Titánok szívósan védekeztek. Bő egy perccel a vége előtt pedig Campbell üreskapus gólja eldöntött mindent.

Nyilatkozat

Schiller-Vasas HC - Gyergyói HK (román) 0-2 (0-0, 0-1, 0-1)

Az első harmad kiegyenlített játékot mutatott, mindkét kapus jól védett. A Vasas kétszer is fórba került, de nem tudott ezekkel élni. Ahogy a második harmadban adódó előnnyel sem, míg a Gyergyó első ilyen lehetőségét gólra váltotta Ryan Rupert révén. A vendégek ebben a harmadban már fölényben játszottak.

A Vasas az utolsó felvonásban nagy erőket mozgósított az egyenlítését, de két újabb fórt hagytak kihasználatlanul, Cooke jól védett. A hajrában Ladányi Balázs időt kért, és lehívta Ságit, de a hat az öt elleni játék nem jött be, Jones üreskapus gólja zárta le a meccset.

Cooke hibátlan mérleggel zárta a meccset, míg a hazaiaknál Sági 46 védésnél és 97,9 százalékos mutatóval fejezte be. A Gyergyó vezeti az alsóházi tabellát

Nyilatkozat

Ladányi Balázs, vezetőedző, Schiller-Vasas: „Az első harmadban jól kezdtünk, utána talán egy kicsit megültünk, és abból nem tudtunk kijönni. Volt rengeteg előnyünk, amiből nem alakítottunk ki megfelelő mennyiségű gólhelyzetet, és igazából még kapura lövésünk is kevés volt belőle. Talán a gólra törő játék az, ami a legjobban hiányzott, ez látszik is az eredményen. Lőtt gól nélkül nem lehet meccset nyerni, főleg egy ilyen rutinos és jó csapat ellen, mint a Gyergyó.”

Malcolm Cameron, vezetőedző, Gyergyó: „Nyertünk, ez a legfontosabb, és a győzelmet nem is mindig kell magyarázni. Bizonyos periódusokban nagyon jól játszottunk, de volt, amikor idegesen, így a gólszerzéssel is akadtak gondjaink. Néha talán túlpörögtek a játékosaim, de jobban használtuk ki a helyzeteket és ez döntött ma. Javulnunk kell.”