Otthon tartotta a pontokat a BJA

2022.11.18. 22:26 |

Ráijesztett a Dunaújváros a BJA-ra, amely végül magabiztosan nyert, és tartja hatpontos előnyét a tabellán.

A vendégcsapat helyzeteivel kezdődött a meccs, az első nagyobb védést azonban a dunaújvárosi kapusnak, Jarvinennek kellett bemutatnia Tóth közeli kísérlete után. Sokáig nem unatkozott a finn kapus: előbb Uimonen próbálkozását hárította, majd ismét Tóth lövésénél is állta a sarat. A harmad végére egyre nagyobb nyomás alá került az Acélbikák kapuja, akik főként kontrákból voltak veszélyesek. Négy perccel a harmad vége előtt előbb Varga Arnold, majd Garát Zsombor is kiült a büntetőpadra, de négy a négy és öt a négy ellen sem alakult ki nagyobb lehetőség egyik oldalon sem. Fél perc sem volt már hátra a játékrészből, amikor technikai kisbüntetést kapott a DAB: túl sokan tartózkodtak a jégen.

Az első harmad végén megítélt fórt rögtön kihasználta a Budapest Jégkorong Akadémia HC: Viikila lőtte be a korongot a kapu elé, amit Schlekmann továbbított a hálóba. Alig egy perc múlva Nagy Krisztián is betalált, ezzel kettőre növelve a listavezető előnyét. A két bekapott gól felébresztette az újvárosiakat, Varga és Valtola is közel állt a szépítéshez. A 31. percben Culigin lövését még hárította Jarvinen, a kipattanóra viszont Galoha ért oda a leghamarabb, ezzel 3-0-ra alakítva az eredményt. A középső felvonás vendég próbálkozásokkal zárult, de a kapuba nem sikerült terelniük a korongot.

A 45. percben összejött a szépítés az Acélbikáknak: Varga kék vonalról eleresztett lövésébe Stan tette bele jól az ütőjét. Egy perccel később Embrich emelte a léc alá a kipattanót, ezzel szorossá téve a találkozót. Az 50. percben sikerült válaszolni a gyorsan bekapott két DAB-gólra a hazaiaknak: McCormick lőtt parádésan, fordulásból kapura, ami becsúszott az alsóba. Hét perccel a vége előtt emberelőnyben Elo talált Jarvinen védése után az üresen maradt kapuba, ezzel visszaállítva a háromgólos különbséget. A 6-2-es végeredményt Nagy Krisztián álította be a mérkőzés utolsó percében. 

A listavezető BJAHC vasárnap a Tüskecsarnokba látogat a Ferencvároshoz, a DAB szintén vasárnap Fejér megyei csatát vív a FEHA-val.

Nyilatkozatok

Kangyal Balázs, vezetőedző, BJA HC: "Jó meglátás az, hogy a kezünkben volt a mérkőzés, de sajnos azt kell mondanom - persze, gratuláltam a fiúknak, nagyon kreatív és szép dolgokat csináltunk, de ha őszinte akarok lenni, elég bután menedzseltük ezt a meccset. Mert igen, mentünk, hajtottunk, tekertünk, de akkor is támadtunk, amikor már rég nem kellett volna és ebből jöttek a hibáink. Nagyon sok korongot adtunk el, amiből ők helyzeteket tudtak teremteni és ha egy csapat sikeres akar lenni, lehet, hogy a hétköznapokban ez elég, de összességében ha a nagya egészet nézem, akkor ez nagy hiányra mutatott rá és ezen muszáj lesz dolgoznunk."

Niko Eronen, vezetőedző, Dunaújváros: "Olyan kezdés volt, amilyet szerettünk volna, meg akartuk tartani a nulla nullát vagy akár egy egygólos különbséget. Tudtuk, hogy a második harmadban már keményebben fog jonni a BJA , és az első gólunk után két könnyelmű hibából kaptunk is még kettőt. A szünet jót tett nekünk, új eredményt akartunk beállítani és ebből erőt merítve a harmadik harmadban hoztuk is a két gólt. Egy ilyen mérkőzés inkább lecke számunkra, hiszen egy közeli egygólos hátrányt követően icipici hiba is elég a védekező harmadban ahhoz, hogy négy kettő legyen az állás. Nem hiába a BJA az első a ligában; az összes apróságra figyelnek és mindent jobban csinálnak a többi csapatnál, nem is beszélve a hibák kihasználásáról. A jobbik csapat került ki ma győztesen a párharcból."