Négy gólig jutottak a vendégek

2019.12.23. 23:28 |
Az FTC és a Fehérvári Titánok idegenben nyert az Erste Ligában.

Hokiklub Budapest–FTC-Telekom 2-4 (1-0, 1-2, 0-2)

A hazaiaknál először kezdett a kapuban Jeremy Brodeur, az NHL-legenda, Martin fia, és bemutatkozott a frissen igazolt finn bekk, Otto Linke. Az FTC-ben továbbra sem játszott Farkas, Hegyi, Rantanen és Tóth Richárd.

A legutóbbi két meccsét elveszítő címvédőre alaposan ráijesztett a Hokiklub, amely a 8. percben Szűcs révén előnybe került: a nemrég a hét legjobbjának is megválasztott csatár egy kipattanót kotort be. A Fradi aztán nagy fölényben játszott a második harmadban, és fordítani is tudott: Kulmala egy visszatett korongot emelt a felső sarokba fórban, majd szintén előnyben Switzer ólálkodott a kapuba előtt, és lőtte be a kipattanót. A HKB másfél perc múlva válaszolt: megint Szűcs volt eredményes, ezúttal egy távoli, jól helyezett lövéssel.

Az utolsó harmad bunyóval indult, aztán a Fradi szerezte meg a vezetést, miután Roczanov bombázott a kapuba egy lendületes akció végén. Fórba került a Hokiklub, de ebből a vendégek jöttek ki jobban: a 46. percben megint gyorsan végigvitte a támadást Roczanov, a középre tett korongot pedig Hajós lőtte be a kapus lába között. A hajrára még időkéréssel és kapuslehozatallal is próbálkoztak a hazaiak, de az állás nem változott.

Nyilatkozat

Schiller-Vasas HC–Fehérvári Titánok 1-4 (1-1, 0-1, 0-2)

A két csikócsapat meccsén az első harmad kiegyenlített játékot hozott. A vendégek kerültek előnybe, Almási remek egyéni akció végén talált be. Az utolsó percben jött a hazaiak válasza, Csiki lövése túljutott a kapuson.

A 28. percben újra a Fehérvár vezetett, miután Kovács Alex ért bele jól Horváth távoli lövésébe. A harmadik harmadban is az U20-as válogatottal Divízió I/B-s aranyérmet szerző támadó volt eredményes, majd Zion is bevette a Vasas kapuját.

Nyilatkozat

Ladányi Balázs, vezetőedző, Vasas: „Talán mondhatom, hogy nem tükrözi az eredmény a játék képét. Én úgy érzem, ugyanazt a formát hoztuk, mint amit a Hokiklub Budapest ellen, tegnap, partiban voltunk. Az emberhátrányokat jól kivédekeztük, amikor viszont fellélegezhettünk volna, az első cserékből kaptunk két gólt. Megvoltak a lehetőségeink, helyzeteket dolgoztunk ki, de nem tudtuk őket belőni. Felhoztuk a Fehérvár kapusát két hónap alatt.... Összességében minimalizálni kell a rossz periódusainkat, mert azt gondolom, ha így játszottunk volna az elmúlt két hónapban, mint ma vagy tegnap, akkor nem alakult volna ki ilyen hosszú negatív széria. Úgy látom, fél lábbal már kint vagyunk belőle. Gratulálok a Titánoknak, boldog karácsonyt mindenkinek.”

Kiss Dávid, vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, de elértük a célunkat, hazavihetjük a három pontot, függetlenül attól, hogy voltak periódusok, amikor nem játszottunk jól. A válogatott szünet után megtört a lendületünk az emberelőnyös játékunkban, tegnap és ma is kapkodtunk, nem azt játszottuk, amit szoktunk. Ebben a tekintetben össze kell szedni magunkat a folytatásra. Ki kell emelnem a harmadik sorunkat, három gólt is szereztek az ottani játékosok, és a kapusunkat is, aki stabilitást adott hátul a játékunknak.”