Megszakadt a Brassó győztes sorozata

2020.11.30. 21:33 |

Az UTE szétlövéssel győzött Brassóban az Erste Liga egyetlen hétfői összecsapásán.

Corona Brassó-UTE 2-3 (1-1, 0-1, 1-0, 0-0, 0-1) – szétlövéssel

 Gyors gólváltást hozott a meccs eleje, Tranca találatára Sikorcin válaszolt. A második harmadban az UTE előnybe is került Vincze góljával, és sokáig tartotta is a vezetést. Az utolsó harmadban a Brassó kettős fórban is játszhatott, de Márkusék állták a rohamokat. A hajrában a kapusát is levitte a hazai gárda, és ez gyorsan eredményre vezetett: Finucci egalizált másfél perccel a vége előtt.

A hosszabbításban az újpestiek lőttek többször kapura, de a csata nem dőlt el egyik oldalra sem. A szétlövés a vendégeknek sikerült jobban, a győztes büntető Benk nevéhez fűződik.

Az erdélyi együttes sorozatban négy megnyert találkozó után kapott ki ismét a ligában. A Brassó legközelebb egy hét múlva a Gyergyóval találkozik, míg az UTE a Fradival vív derbit jövő kedden.

Nyilatkozat

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: „Elismerés illeti az UTE-t, jól korcsolyáztak. Az első harmad után azt mondtam a csapatnak, hogy nem úgy játszanak, ahogy kellene, fel kell ébredniük és mindent bele kell adniuk. Nem megfelelően játszottunk, az én dolgom az, hogy jobbá tegyem ezt a csapatot. A második harmadban már mi voltunk a jobbak, de a hoki érdekes sport, az eredmény könnyen megfordul, ha nem adsz bele mindent végig. Jó meccs volt, mindjét csapat gyors, technikás, de az ellenfél volt a jobb.”

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Tudtuk, hogy igazán kemény meccs vár ránk, ráadásul egy jó Brassó ellen, mindezt úgy, hogy vasárnap három sorral játszottunk. Tudtuk, hogy az elejétől a végéig gyorsnak és erősnek kell lennünk. Sok lehetőséget dolgoztunk ki, a rendes játékidőben is dönthettünk volna, karaktert mutattunk. A hosszabbításban is jól teljesítettünk és megérdemeltük a két pontot.”