Kétgólos hátrányból győzött a FEHA19

2022.10.30. 19:53 |

A DEAC hiába vezetett az első harmad után 2-0-ra, pont nélkül távozott az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokból.

A mérkőzés kuriózuma volt, hogy a debreceniek két Gönczi vezetéknevű kapust neveztek: kezdőként Lajos szerepelt, váltótársaként Bence öltözött. Nem a legjobb minőségű jégen kezdtek a csapatok, egy áramszünet miatt vékony vízréteg állt a pályán. Úgy tűnt, ez nem zavarja túlzottan a játékosokat. Az első emberelőny a hazaiak előtt adódott, Farkas László került helyzetbe, de túl közel került Gönczi Lajos kapushoz. Márkus sem unatkozott a másik oldalon, a debreceni kontrák is veszélyesek voltak. A harmad derekán DEAC-fór következett, Vokla távolija nem sokkal ment mellé. Jól védekeztek az akadémisták, többször is felszabadítottak. A 15. percben Révész a palánk mellett faképnél hagyta őrzőjét, majd kipúpozta a hálót (0-1). Remek egyéni alakítás volt! A gól után emberelőnybe kerültek a látogatók és növelték előnyüket: egy távolira ketten robbantak rá, a korong továbbcsorgott, Novotny egyedül érkezett és a kapuba vágta a pakkot (0-2). A fehérváriaknak esélye sem volt szépíteni, harmadszor is emberhátrányba kerültek. A hajdúságiak alaposan körbelőtték a kaput, de Márkuson nem jutottak túl. Ezzel együtt is magabiztos előnnyel várhatták a folytatást.

Gyors debreceni helyzettel indult a középső felvonás. Izackyék 3 az 1 ellen hozhatták a korongot, de túljátszották a ziccert. Rétfalvi révén zárkózhatott volna a házigazda, ez is kimaradt. Izacky nagyon élt, egy testcsellel becsapta védőjét, közelijét Márkus hárította. A mérkőzés felénél a hazaiak erőfeszítései góllá értek: Cizas és Mingazov kényszerítőzött, végül utóbbi lőtt a kapuba (1-2). A 33. percben Spirko tökéletes korongot adott a támadást kísérő Voklának, Márkus sokadik bravúrjával megakadályozta a gólt. A fehérvári fiatalok energikusabbak voltak a kissé elkényelmesedő ellenfelüknél, ez emberelőnyt kamatozott. Sokáig akadozott a fórjáték, de a 36. percben egy villanás elég volt az egyenlítéshez: Dobmayer távolijába Farkas László ért bele tökéletesen a kapu előtt (2-2). A FEHA ebben a húsz percben egész más arcát mutatta, a hajrában akár a vezetést is megszerezhették volna, de a döntés az utolsó játékrészre maradt.

Kóger Balázs kiállítása miatt emberelőnyben kezdhetett a DEAC, majd Mayer is kiment, 17 másodpercig 5 a 3 ellen támadhattak Daleckyék. Sem a kettős, sem a szimpla fórt nem tudták kihasználni. A kiegészülés után Mayer megugrott, szólóját Gönczi védte. Egyenlő létszámban folytatták a csapatok, jobban igyekeztek a debreceniek, ebből kifejezetten élvezetes oda-vissza hoki alakult ki. Hiába a helyzetek, az utolsó 10 perchez érve még mindig 2-2 virított az eredményjelzőn. Jobb volt a FEHA, Kóger lövésénél sokan már gólt láttak, de a kapuvason csattant a korong. Pár másodperccel később a védő ismételt, a kipattanót Keceli-Mészáros bekotorta (3-2). A fordítás óriási önbizalmat adott a hazaiaknak, újabb emberelőnyt harcoltak ki. Az 55. percben ebből is betaláltak: Rétfalvi egy kipattanót tett a helyére (4-2). Feljebb kapcsolt a DEAC, kettős emberelőnybe került, de az önkívületben védekező fehérváriak sorra blokkolták a lövéseiket. Végső mentsvárként pedig Márkus Levente parádézott a kapuban. A vendégeken a kapuslehozatal sem segített. A FEHA19 kétgólos hátrányból fordítva megérdemelt bravúrgyőzelmet aratott esélyesebb ellenfele felett.

Nyilatkozatok:

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, FEHA19: "Az első harmad nehéz volt számunkra, nem voltam teljesen elégedett a belefektetett energiával. A Debrecen szerzett két gólt, de a második játékrészben sikerült visszajönnünk és egyenlítenünk, fontos volt az emberelőnyös találatunk, szükségünk volt rá. A harmadik harmadra nem tudom, honnan találtak még ennyi energiát a srácok, okosan játszottunk, megvoltak a lehetőségeink és gólokat szereztünk. Nagy győzelem számunkra. Mióta itt vagyok, a DEAC mindig nehéz ellenfél volt nekünk, eddig még nem is sikerült legyőznünk őket. Nagyon boldog vagyok, hosszú hét volt, hétfőn edzünk, keddre pedig készen kell állnunk a következő mérkőzésre."

György József, vezetőedző, DEAC: "Nagyon jó mérkőzést játszott a Fehérvár, megérdemelték a győzelmet, gratulálok nekik. Az első húsz perc után sikerült 2-0-ra vezetnünk, de szóltam a srácoknak, hogy vigyázzunk, mert elég éles ez a Fehérvár. Úgy gondolom, hogy sors is igazságos, a második játékrész elején elszórakoztuk a lehetőségeinket, és ezt vissza is adta a karma. Ebből tanulnunk kell. Nagy munkát tettek bele a fehérvári fiatalok. Sok mérkőzésünk volt az utóbbi időben idegenben utazásokkal, tudtam, hogy háromgólos különbségre lehet szükségünk, és akkor talán meglehet a győzelem. Ez nem történt meg, nem vettük elég komolyan őket, elkezdtünk fáradni, ők pedig bírták hatvan percen keresztül."