Kapusa vezérletével nyert fontos erdélyi rangadót a listavezető GYHK

2022.12.20. 20:19 |

A tabellaelső gyergyószentmiklósiak jó első 40 percükkel és a 47 védéssel shutoutot elérő Rinne kapus vezetésével lenullázták barcasági riválisukat a játéknap rangadóján.

A gyergyói kapuban szokás szerint Rinne kezdett, a brassóiaknál viszont az előző három bajnokit végigvédő – és legutóbb, a Csíkszereda ellen egy asszisztot is elérő – Toth helyett ezúttal Tőke állt a vasak előtt.

Hamar, alig öt perc elteltével vezetést szereztek a hazaiak: Sándor-Székely szép fonák keresztpassza volt a kulcs, Szigeti nagy kipattanójára Császár érkezett jól. Nem sokkal később egy brassói helyzetnél Rinne nagy spárgával őrizte meg a vezetést csapatának. Újabb öt perc telt el a következő gyergyói találatig, a 11. minutumban Gajdó kiállítását használta ki gyorsan Szilassy Zoltán együttese. Császár ezúttal gólpasszos volt, Fejesnek tette hátra, aki féltérdről, a kapus mozgásával ellentétesen lőtte fel a hosszúba. A nyitó harmadban egyértelműen a hazaiak játszottak veszélyesebben, megérdemelt előnnyel mehettek a szünetre.

A középső harmad kimaradó áthúzódó vendégfórral indult, ez hamar megbosszulta magát. A kiegészülés után kevesebb mint egy perccel Bodó húzott meg néhány szép cselt az alapvonal mögött egyenlő létszámnál, majd a brassói lábak között leosztotta a pakkot „ikertestvérének”, Orban pedig ebből meg is lőtte a szokásos gólját. A házigazdák speciális egysége is jobban működött, mint az ellenfélé, és Rinne kapus is jobban védett kollégájánál, ezek döntő faktornak bizonyultak az első negyven percben.

A záró húsz percre már Polc korcsolyázott ki Tőke helyett, de a hátralévő idő sokkal inkább szólt Rinnéről, aki végül ipari mennyiségű 47 lövést hárítva ért el shutoutot a mezőny alighanem legjobbjaként – pedig az utolsó több mint egy percet 6 a 4 ellen játszhatta végig a Corona. A Gyergyó ezzel maradt a tabella élén – így a pénteki BJA–FTC-meccs függvényében megvan az esélye, hogy a karácsonyt éllovasként ünnepelhesse –, a két csapat legközelebb fordított pályaválasztás mellett találkozik egymással Brassóban a két ünnep között.

Nyilatkozatok

Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK: "Jó csapatmunka volt ez a győzelem, mert 40 percig domináltuk a meccset. A harmadik harmadban mondtuk, hogy biztos agresszíven fognak jönni, mert volt más sanszuk és 10 percig ezt nem is kezeltük jól, akkor kellettek a nagy védések. A harmadik harmad második felében vettük fel azt az arcunkat, ami kellett ebben a nagyon agresszív letámadásban, nem volt más választásuk, jól is csinálták. Nagyon okosan túléltük az első tizet, utána pedig okosan kezeltük ezt a fajta harcmodort. Mindez egy jó tanulás is volt egyben, és nyilván megérdemelten nyertünk, plusz egy jó kapusteljesítmény is volt, ami nagyon kellett."

Strenk Hunor, másodedző, Corona Brasov: "A kezdésünk nem volt megfelelő, a gyergyói azon játékosai, akik nem játszottak az Ágyúsok ellen, a válogatottban játszottak minőségi mérkőzéseket. Egy kicsit az elején látszódott is a sebességkülönbség, viszont azt gondolom, ez nem lehet kifogás. Sikerült ezután nekünk is megérkezni a mérkőzésbe, Rinne viszont nagyon jó napot fogott ki. Összességében megérdemelten nyert a hazai csapat."