Hazai siker az újpesti szezonnyitón

2023.10.08. 21:44 |

A lila-fehérek mindhárom harmadot megnyerve tartották otthon a pontokat a továbbra is nyeretlen Csíkszeredával szemben.

A hazaiaknál Nyquist és Pokornyi első mérkőzését játszotta a szezonban, míg Balázsi kikerült a keretből. A vendégek az eltiltott Ládayt, a Fradi ellen megsérülő Gecse Hugót, valamint Rutkowskit kényszerültek nélkülözni, így a korábban kevesebb játéklehetőséget kapó Bajkó Csongor alkotta a harmadik bekkpárt a támadóból hátraküldött Casaneanuval, míg a negyedik trióba visszakerült Rokaly Norbert és Részegh Tamás is. A vasak között Rajna és Adorján állt.

Alaposan bekezdett az UTE, Coatta első lövése még fölészállt, de ugyanabból a cseréből eleresztette a következőt is a kanadai, ami már utat talált Adorján kapujába, 1-0. A folytatásban Nyquist lőtte fejvédőn Adorjánt, majd Becze állt ki két percre. Az emberelőnyt hiába játszotta meg jól az Újpest, gólt nem szereztek – nem úgy, mint a kisbüntetésről visszatérő, és magát rögtön ziccerben találó Becze Tihamér: Rokaly Norbert zseniálisan vette észre a csíki csapatkapitányt, 1-1. Nem sokkal később kimaradt az első vendég emberelőny is, majd az Újpest került létszámfölénybe, mégis Brown lépett ki, értékesítette szólóját – ám a játékvezetők les címén visszafújták az akciót. Ha a vendégszurkolók itt nem lettek volna még elég frusztráltak, akkor egy perccel később biztosan azok voltak: Tiala keresztpasszából Kiss Patrik használta ki az emberelőnyt, 2-1. A 17. percben a fiatal újpesti negyedik sor villant a légiós csíki ellen, Kovács Sebestyén agilis letámadása korongszerzést eredményezett, Szabó Rácz tökéletesen tálalt a kapu előtt érkező Nádasy Márton elé, a 19 éves csatár már második gólját szerezte az idei szezonban, 3-1.

A második játékrész elején Milan csente le a korongot Silfver ütőjéről, végigrobogott a pályán, ám Rajna mamuttal védett. A 26. percben Kiss Dániel készítette le a korongot Benknek, a csapatkapitány lövése a vason csattant. A folytatásban Levin hámozta át magát az újpesti védelmen, Rajna ismét bravúrosan védett. A Csíkszereda egyre jobban beszorította a házigazdát, az újpesti sorok gyakran percekre bent ragadtak. A nyomás azonban meddőnek bizonyult, sőt egy ellentámadásból tovább növelte előnyét az UTE: Metsävainio középre adását csak az üresen tátongó kapuba kellett beütnie Tialának, 4-1. A folytatásban Becze újabb kisbüntetést kapott, Brown ismét emberhátrányban veszélyeztetett, Rajna ismét fogott.

A harmadik felvonás elején emberelőnyből faraghatott volna a különbségen a vendégegyüttes, majd Péter Balázs állt közel a gólszerzéshez. A 47. percben Tiala került helyzetbe, előbb még védett Adorján, a kipattanót viszont a kapuba terelte a duplázó finn, 5-1. Nemsokára Silfver és McNally akadt össze, az újpesti bekk ismét a büntetőpadra került, ám a csíkaik helyzetet sem alakítottak ki. Az 54. percben igazi tic-tac-toe-t mutattak be az újpestiek emberelőnyből, Benk centerezését Kovács Alex vágta be kapásból, 6-1. Két perccel később egy támadóbulit követően Rokaly Norbert szépített.

A mindhárom harmadot elvivő UTE 6-2-re legyőzte hazai szezonnyitóján az ismét sok gólt kapó, 5 mérkőzést követően 2 pontos Csíkszeredát.

Nyilatkozatok

Markus Juurikkala, vezetőedző, UTE: „Összeségében nagyon fárasztó mérkőzésen vagyunk túl, komoly kihívások elé állítottak minket, különösen a második harmadban kellett rengeteg korongot eltakarítanunk a Csíkszereda elől a védekező harmadban. Kulcsfontosságú volt, hogy jól használtuk ki a helyzeteinket az első játékrészben. Természetesen elégedett vagyok, jó mérkőzést játszottunk, de még rengeteg munka áll előttünk. A keddi meccs előtt vár egy kis pihenés a csapatra, leginkább mentális szempontból szeretnénk még előrelépni. Két edzésünk is lesz addig, és utána készen leszünk a DVTK elleni meccsre.” 

Gratton Bradley, vezetőedző, Csíkszereda: „Az lenne a legfontosabb, hogy végre elkezdjünk meccseket nyerni, de most rosszabbul kezdtünk és játszottunk, mint az előző négy mérkőzésen. Kétgólos hátrányban is folyamatosan kaptuk a kiállításokat, sok a sérültünk. Az első harmadban állandóan sarkunkban volt az UTE, többet korcsolyáztak, mi még nem álltunk erre készen. Végig az eredmény után szaladtunk, de semmi sem működött igazán a mi oldalunkon, így az Újpest nyerni tudott.”