Háromszor hét

2021.02.04. 23:30 |

Nem matekfeladvánnyal készülünk, hanem az Erste Liga csütörtöki játéknapján a győztes csapatok gólszáma volt hét. Győzött a Csíkszereda, a Brassó és a Dunaújváros.

SC Csíkszereda-Titánok 7-3 (3-0, 1-1, 3-2)

A hazaianál az előző napi kerethez képest változást jelentett, hogy Szamankov védett, és bekerült Kuljas és Yellow Horn is. A Csíkszereda most sokkal jobban kezdett, mint szerdán, öt perc sem telt el, amikor Yellow Horn, valamint Becze gólja után már kettővel vezetett. A Titánok fórban sem tudtak szépíteni, sőt, Becze 2+10 perce alatt Blackwater növelte a különbséget.

A második harmadban végül összejött a vendégek gólja, Luusuaniemi emberelőnyben volt eredményes. A folytatásban is sok volt a büntetés mindkét oldalon, és nyolc másodperce a vége előtt Becze egy fórt értékesített.

Az utolsó harmad gólpárbajjal indult, két és fél percen belül Casaneanu találatára Dézsi válaszolt, majd Kuljas is gólt szerzett. A Titánok Reiter kettős fórban elért találatával még próbáltak zárkózni, de végül háromnál megálltak, a hajrában pedig Yellow Horn állította be a végeredményt.

A Csíkszereda felkapaszkodott a harmadik helyre, és egy nap pihenő után az UTE ellen folytatja, míg a Titánok a Gyergyóhoz utaznak.

Nyilatkozat

Jason Morgan vezetőedző, SC Csíkszereda: „Apró változásokat eszközöltünk a sorokban. Ellenfelünk harcias fiatalokból álló csapat, amely rengeteget korcsolyázott és nyomást helyezett ránk. Ma rengeteg speciális helyzetű játék volt oda-vissza, kevésbé intenzív mérkőzésre számítottam, de néha az erőteljes fizikai játék elragadja a játékosokat, ezt nehéz uralni. Több tűz volt ma este a fiúkban, de összességében örülök, mert önbizalmat szereztünk a hétvégi, UTE elleni meccsekre.”

Kasper Vuorinen vezetőedző, Titánok: „Az eredmény miatt csalódott vagyok, a Csíkszereda sokkal jobb volt ma este, mint tegnap. Nehéz ellenük játszani, sokszor az egész játékfelületet ők uralják. Ma nem sikerült hatvan percig megismételni az egy nappal korábbi teljesítményünket. Ilyen játékkal egy erős csapat ellen kevés esélyed marad. A jó pillanatainkban kétszer is hibáztunk, amelyekből aztán gólokat kaptunk. 

Corona Brasov Wolves–UTE 7-1 (2-1, 5-0, 0-0)

A második helyen álló Brassó kapuját Tőke védte, kimaradt Klempa, de játszott Fowlie és Finucci is. Az UTE továbbra is több alapemberét volt kénytelen nélkülözni.

Hazai kiállítást újpesti követett, és a Corona ki is használta a fórt, az előző játékhét legszebb gólját szerző McFadden volt eredményes. Sőt a bekk a 16. percben is betalált. Az UTE az utolsó percben szépített Kiss révén.

A Brassó a második harmadban eldöntötte a meccset. Fowlie fórból növelte a különbséget, majd gyorsan utána Gliga is betalált. Időt is kértek a vendégek, ám a sorok rendezése csak ideiglenesnek bizonyult, egy újabb emberelőnyt megint csak McFadden használt ki. És a Brassó ezúttal is gyorsan gólt lőtt a gólra: Tranca 18 másodperc után ütötte be a hatodikat. Ekkor kapust cseréltek a lila-fehérek, Márkus állt be Duschek helyett, de másfél percig tudta csak tartani a kapuját, Tranca talált be ismét.

A záró harmad már visszafogott játékot hozott. Az Újpest háromszor is fórban támadhatott, de nem tudott kozmetikázni az eredményen.

Nyilatkozat

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: „Tudtuk, hogy az újpestiek néhány játékosa nem szerepelhet. Jól kezdtünk, de a második harmad volt a legjobb, akkor átvettük az irányítást. Több olyan hokis is szerepelhetett, aki korábban nem játszott sokat és most értékes tapasztalatot gyűjthetett. Nagy győzelmet értünk el, a három pontok ilyenkor a legjobbak.”

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Tudtuk, hogy nehéz Erdélyben játszani, és az is ismert, hogy pár játékosunk hiányzik, és rendkívüli teljesítményre lett volna szükség, hogy győzzünk. Ha csak átlagosat nyújtunk, akkor csak szoros meccsre vagyunk képesek, ha pedig az áltagosnál jobbat, akkor lehet már esélyünk, de ahhoz, hogy biztosan nyerjünk, kiemelkedő játék kell. Az első harmad jól alakult, de a másodikban lemondtunk az irányításról, és a Brassó képes volt majdnem minden lövésből betalálni. A harmadik játékrészben már nyomás nélkül játszottunk, és majdnem jó harmadot hoztunk le, de végül az eredmény az ellenfélnek kedvezett."

Dunaújvárosi Acélbikák-Opten Vasas HC 7-3 (1-0, 4-1, 2-2)

Ellentétes hangulatban készülhettek a csapatok, hiszen a Dunaújvárosból a megsérült Dansereau mellett már hiányzott Turcotte és Kovács Bronson is, akik szerződésük felbontását kérték. A Vasas pedig a sikeres erdélyi túra után várhatta a meccset, amelyre visszatért Ozols, Nagy Márk és Pápa is.

Ehhez képest a DAB az elején fórba került, amely még kimaradt, de a kiegészülés után nem sokkal Azari megszerezte a vezetést. Jó iramban folytatódott a meccs, voltak helyzetek bőséggel mindkét oldalon.

A Vasas a 21. percben egyenlített, Czakó talált be, ám négy perccel később Pinczés Olivér ismét az Acélbikákat juttatta vezetéshez. A mérkőzés felénél Pozsár és Ozols verekedett össze, mindketten mehettek zuhanyozni. A DAB fórba került, és ezt is gyorsan kihasználta, Mazurek lőtt Tóth kapujába. Az Acélbikák egy kettős hátrányt is kivédekeztek hősiesen, majd a hajrában sokkolták a Vasast. Előbb St. Pierre eszmélt gyorsan egy kapu előtti kavarodásban, aztán Németh talált be egy szépen végigvitt akció végén.

Az utolsó harmadra kapust cserélt a Vasas, Sági állt be. Két perc sem telt el, amikor az újvárosiak neki is gólt lőttek, ismét Németh volt eredményes kiugrásból. Négy perccel később pedig közelről volt eredményes a rutinos csatár, aki így bő hét perc alatt több gólt szerzett, mint előtte a szezonban összesen. A Vasas Turbucz, aztán Czakó találatával kozmetikázott az eredményen, de a vége így is nagy különbségű DAB-diadal lett.

A Dunaújváros majdnem másfél hónap után szerzett ismét három pontot, és ezzel még életben tartotta a rájátszásra vonatkozó esélyeit. A két együttes között hét pontra csökkent a különbség.

A DAB a DEAC ellen folytatja vasárnap, a Vasas pedig szintén a debreceniekkel játszik legközelebb, de csak a nemzetközi szünet után, február 16-án.

Nyilatkozat

Borbás Gergely, másodedző, Dunaújváros: „Nagyon nagy bravúrnak tartom ezt a győzelmet, pláne, hogy csonka kerettel álltunk már ki, mert néhány játékosunk úgy gondolta, hogy nem érdemes már festegetni a korlátot egy süllyedő hajón. A helyükre lépő fiatalok megkapták a lehetőséget és éltek is vele, ilyen küzdéssel és akarással akár a következő meccsen is lehet sanszunk.”

Ladányi Balázs, vezetőedző, Vasas: „Sajnos ez borítékolható volt, de ettől függetlenül gratulálok a Dunaújvárosnak, pont úgy játszottak, ahogy nekünk kellett volna. Nem tudtuk kezelni azt, hogy talán az elmúlt három évben most először érkeztünk meg olyan meccsre, hogy papíron mi számítottunk az esélyesebbnek. Nem volt olyan a hozzáállásunk, amilyennek kellett volna lennie, a taktikai fegyelem a legfontosabb, s bebizonyítottuk ma saját magunknak azt, ha nem tartjuk magunkat a tervhez, a megbeszéltekhez, akkor igenis kikaphatunk, még ilyen csúnyán is mint ma.”