Lila-fehér siker a IV. kerületi rangadón

2023.09.29. 21:24 |

Az UTE egy játékosa sem szerzett egy pontnál többet, mégis négy gólt ütöttek a BJAHC kapujába.

A kapukban a Kornakker Dániel visszavonulásával megkérdőjelezhetetlen kezdővé előlépő Farkas Roland és az angol kitérő után hazatérő  Rajna Miklós állt. Már a második percben emberelőnybe került az UTE. Karppinen ült ki, a lila-fehérek pedig gólra váltották a fórt: a rutinos Kyle Just első lövése még levágódott a kapuvasról, de kis kavarodás után már könnyedén húzott közelről a felsőbe a 4. percben (0-1). Nem omlott össze, sőt lassan átvette az irányítást Kangyal Balázs csapata. Távolról kapu elé lőtt korongokkal próbálkoztak, de Vorobjov ügyes kapura fordulását és a DEAC-tól érkező Sági Martin közeli próbálkozását is hatástalanította Rajna. A 10. percben újra az UTE veszélyeztetett, méghozzá egy Silfver, Just összjáték nyomán, ám mellélőtt a kanadai. Később Pozsgai messziről megeresztett löketébe Nagy Krisztián kapott bele jó érkézzel, viszont Rajna fogta. Culigin életerős bombája a kapu oldalát zörgette meg. A 19. percben Tóth Gergely jutott a kiállítás sorsára, így gól és emberelőnyben zárta a harmadot az újpesti gárda, de nem tudott igazán veszélyes lenni Farkas ketrece előtt.

A 22. percben Karppinen viharzott el a jobb oldalon, középre tett korongjáról Keresztes maradt le, de nem véletlenül: Saarelainen akadályozta, amiért megkapta megérdemelt két percét, viszont ebben a fórban sem volt éles a hazai csapat. Később egy védelmi ügyetlenkedés következtében Coatta lőtt, Farkas bravúrral védett. A 28. percben egyenlített a Budapest Jégkorong Akadémia: Mozer próbálkozhatott teljesen üresen, itt még Rajna hárított, majd Karppinen ismétlése is kimaradt, de Keresztes Levente érkezett, és góllal tért haza (1-1). Pár percre rá elszámolta magát az UTE, három az egyben támadtak Mozerék, de Rajna Miklós fogta a Dinamo Szentpétervártól érkezett légiós mindkét kísérletét. A 35. percben újra vezetést szerzett az újpesti gárda: komoly tűzijáték után Kiss Patrik lövése csúszott be Farkas mellett-alatt, szemfüles találat volt (1-2). A gól után átvette az irányítást a Juurikkala-csapat, Kiss Dániel nagy helyzeténél Farkas mamutja volt a végállomás, majd Benk András szerezhetett volna gólt közvetlen közelről. A harmad utolsó másodperceiben Schlekmann korcsolyázott el több újpesti mellett, azonban Viikilät elfekve hatástalanította Rajna, de Benket a káoszban kiállították.

Megint nem tudta kihasználni előnyös lehetőségét a BJA, de a 45. percben kapott egy újabb esélyt, ezúttal is Benk volt a tettes. Hiába az aktívabb játék, betonbiztos volt a vendégvédelem. A 49. percbe lépve Pozsgai lecsorgó lövésével fordult villámgyorsan az UTE, Tiala előkészítését pedig Sam Coatta a kapuba vágta. Az újak hozták össze a harmadik újpesti gólt (1-3). Pozsgai és Karppinen révén volt lehetősége közelebb zárkózni a hazaiaknak, de Rajna mindenhova odaért. Az 54. percben egy újabb lendületes akció végén lezárta a mérkőzést az UTE a 19 esztendős Nádasy Márton révén, aki esélyt sem adott Farkasnak (1-4). Újra öt a négy ellen játszhatott a BJA Franyó Krisztián büntetése nyomán, mégis a lila-fehéreknek volt nagy lehetősége. Metsavainio tört egyedül kapura, az utolsó pillanatban Galoha akasztotta, ez is két percet és UTE előnyt ért. Az utolsó percre újra szerepet cseréltek a csapatok, a meccset a hazaiak fejezték be eggyel többen, de maradt az 1-4.

Az UTE, ahogy már a felkészülési mérkőzéseken is sejttette, komolyan erősödött, ezt legközelebb hosszabb szünet után, október 8-án a Csíkszereda ellen bizonyíthatja ismét hazai jégen. A vereséggel startoló BJA vasárnap 17:40-től a FEHA19 ellen javíthat.

Nyilatkozatok

Kangyal Balázs, a BJAHC vezetőedzője: „Egy gólt lőttünk. Az egész előszezonban ez a legnagyobb problémánk, különben lehet, hogy furcsán fog ez hangzani, de az első öt percben dobtunk gyorsan két fegyelmezetlenséget, az egyiket be is fújták, teljesen fölösleges szabálytalanság volt. Utána a legjobb harminc percünk volt eddig, amit láttam. Tényleg domináltunk, harminc percig én is azt mondtam, hogy, na, jól játszunk. Nyilván a meccset gólokra játsszák. Utána a harmadik harmadban annyira csak arra fókuszáltunk, hogy lőjjünk egy gólt, hogy a védekezésünk az teljesen szétesett. A másik oldalon Miki hozta az igazi, a régi szokásos formáját és tulajdonképpen sanszot nem adott, hogy gólt lőjjünk. Ennyi volt a differencia. Nyilván ez egy lépcsőfok és nyilván a hoki mindig rámutat arra, hogy mi az igazi út és merre kell menni, és nem az, amit két-három játékos gondol.” 

Markus Juurikkala, az UTE vezetőedzője: „Boldog vagyok a meccs végkimenetelével, nyertünk, ez a cél minden mérkőzésen, úgyhogy elégedett vagyok a végeredmennyel most is. Igaz, hogy voltak szakaszok, ahol döcögősebben ment a játék, de ez teljesen normális, főleg a szezon ezen szakaszán. Rajna Miki nagyon jól teljesített a kapuban, nagy szükségünk volt a védéseire, nagy elismerésem neki A fiatal játékosaink is helytálltak, voltak olyanok, akiknek ez volt az első Erste Liga-mérkőzésük. A játékoskeretünkben sok a fiatal, de ma szép gólt is szereztek, így csak azt tudom mondani, hogy a mai szép teljesítmény volt a csapatunktól.”