Győzött a tabella első három helyezettje

2016.11.13. 22:23 |
A MAC Budapest három ponttal vezeti a MOL Liga tabelláját, de a sarkában van a címvédő DVTK is. Előbbi hazai pályán győzött a Dunaújváros ellen, utóbbi Brassóban gyűjtött három pontot. A két tavalyi döntős mögött az Újpest áll 36 ponttal, ebből hármat ma este szerzett, Debrecent fogadta a Megyeri úton.

MAC Budapest - Dunaújvárosi Acélbikák 6-2

A fővárosiak az első harmad második felében eldöntötték a dunaújvárosiak elleni parázs meccset, ahol 70 percnyi büntetést osztottak ki a játékvezetők.

A mérkőzés első 10 perce csak kiállításokat hozott, gólokat nem. A 11. perctől viszont a büntetéseket felváltották a találatok, előbb Ruikka, 3 perccel később Schmál, majd újabb 4 percre rá Terbócs szerzett MAC-gólt. A második harmadot Bálizs Bence áthúzódó játékkésleltetése miatt emberelőnyben kezdte a DAB, hiába, Kovács Csaba emberhátrányos góljával 4-re nőtt a fővárosiak előnye. A meccs felénél gyors gólváltás zajlott, Kaszkov szépített, de két percen belül jött Könczei válasza emberelőnyből. A meccs hangulatáról sokat elmond, hogy a 38. perc végén emberhátrányba került a MAC egy sportszerűtlen magatartás miatti csapatbüntetéssel. A lehetőséget Ozols találatával gólra váltotta a DAB. A záró húsz percben Lencsés és Keresztury összeakaszkodtak, mindkét játékos 2+2+10 perces büntetést kapott. Az 59. percben Nagy Krisztán beállította a 6-2-es végeredményt. A harmadik harmad krónikájához hozzátartozik, hogy a dunaújvárosiak 17:4-re megnyerték a kapura lövési mutatót. Győzelmével a MAC megőrizte 3 pontos előnyét a tabella élén a DVTK Jegesmedvékkel szemben, a DAB pedig maradt az 5. helyen.

Majoross Gergely, MAC Budapest: - Kezd összeállni a játékunk, sokkal gyorsabban tudunk cselekedni és ezáltal felgyorsul a játékunk, amit az ellenfeleink nehezebben tudnak kezelni. A viszonylag összetett és sok részletre kiterjedő játékrendszerünkben a játékosaink otthonosabban mozognak. Már nem gondolkoznak annyit, majdhogynem automatikusan tudnak cselekedni. Ki kell emelnem azt is, hogy elképesztően jól állunk bele ezekbe a mérkőzésekbe az utóbbi időszakban és olyan odaadással, olyan energiabefektetéssel kezdünk amivel hamar magunk fele billentjük a mérleget. Utána már nehéz dolga van az ellenfélnek, ha kapaszkodni szeretne. Ez történt most is. A másik amit kiemelnék, hogy így hogy ma mindenki hadra fogható volt, nagyobb volt a variációs lehetőség. Mindegyik sorunk gólképes, ezt Schmál Kristóf góljánál is láthattuk, pénteken Roczanoc gólja is ezt mutatta, miközben a Terbócs-Nagy-Keresztury hármas pedig óriásit játszott a mai mérkőzésen, úgyhogy alapvetően azt hiszem megérdemelten nyertünk.
Lee Gilbert, Dunaújvárosi Acélbikák: - Az első harmadban nem álltunk készen,nem  tartottuk magunkat a játéktervhez, ez vezetett ahhoz,  hogy a MAC dominálni tudott ellenünk. A második és az utolsó harmadban sikerült felvenni a tempót, úgy gondolom akkor egyenrangú ellenfelei voltunk  a MAC-nak, megmutattuk, hogy tudunk ellenük küzdeni. A második, harmadik harmadban ez a lövés statisztikában is jól megmutatkozott. Abban a periódusban már egyenlő volt a mérkőzés. Ez a meccs az első harmadban ment el.

ASC Corona Brasov - DVTK Jegesmedvék 1-4

A címvédő brassói vendégjátéka során 4 perc alatt 5 gól született, amiből 4-et a vendégek szereztek.

Egy négyperces időintervallumra sűrűsödtek össze a Brassó–DVTK Jegesmedvék mérkőzés érdemi eseményei. A találkozó első 37 percében nem született gól, a szezon első meccsét játszó Polc és a miskolci Adorján egyaránt hibátlanul védett. Aztán viszont 35 másodperc alatt 2 gólt lőttek a vendégek, előbb Johnston, majd Ritó talált be. A brassói reményeket Klempa hozta vissza 10 másodperccel a harmad vége előtt, amikor Mihály Árpád passzából szépített. A harmadik játékrész első percében megint gyorsan kettőt lőtt a miskolci együttes, Sági a 13., Johnson az 59. másodpercben vette be Polc kapuját, akit lecseréltek a 4. gól után. A folytatásban Tőke hibátlanul védett, így a Jegesmedvék 4-1-re győztek.

Martin Lacroix, ASC Corona Brasov: - Korábban is mondtam, hogy a DVTK a liga egyik legjobb csapata. Harmadjára játszottunk vele idén és elmondhatom, hogy kiváló hokit játszik. Nagyon megnehezítették a dolgunkat a Jegesmedvék, nagy nyomást helyeztek a védelmünkre, mi pedig vétettünk pár hibát. Patrik [Polc], a kapusunk sokáig meccsben tartott, de ez sajnos végül nem volt elég. Megérdemelten győzött a DVTK.

Doug Bradley, DVTK Jegesmedvék: - Jó meccsen győztünk le jó csapatot – a végeredmény túlzó, ennél szorosabb volt az összecsapás. Jól dolgoztunk a támadó harmadban, valamint Adorján Attila is kiválóan védett, és meg is kapta a kellő segítséget a társaktól. Sportszerű mérkőzés volt, mindkét csapat jól és fegyelmezetten játszott, így összességében remek mérkőzést láthattak a szurkolók.

UTE - Debreceni HK 5-1

A szépségdíjas gólok meccsét biztosan nyerték az újpestiek az elbizonytalanodó Debrecennel szemben.

Remek iramban kezdődött a mérkőzés, amelyen a kezdeményezést a debreceniek ragadták magukhoz. A 8. percben viszont Csányi gólja óriási pofonként hatott rájuk, elillant a magabiztosságuk, pontatlanná vált a játékuk, rengeteget hibáztak a védőharmadukban. Ezt pedig apránként újabb gólokkal torolta meg az UTE. Ahogy telt az idő, úgy vesztették el kedvüket is a debreceniek, érezni lehetett, hogy ezen az estén csak a lilák nyerhetnek. A mérkőzés utolsó szakasza gólpárbajjá változott, két újpesti találat között a vendégek is megszerezték a becsületgóljukat. Nagyon egyben levő csapatnak tűnt most az UTE, okosan, szépen játszik, már csak a nézők hiányoznak a lelátóról, ez a produkció több szurkolót érdemelne.

Szilassy Zoltán, UTE: - Azt mondtam a fiúknak, az elmúlt három év legjobb harmada volt a második – nagyobb különbséggel is győzhettünk volna. Sok helyzetet dolgoztunk ki, és végig nagy sebességgel játszottunk. Próbálunk ezen az úton maradni és tovább fejlődni.

Jason Morgan, Debreceni HK: - Az első hét-nyolc percben energikusan játszottunk, de a kapott gól után túlságosan akartunk, és sok egyéni hibát követtünk el. Nem voltunk határozottak a támadóharmadban, sokszor a passzt választottuk lövés helyett. Elégedetlen vagyok a játékkal, és csalódott, mivel az előző meccsen sem nyertünk – nem értem, miért nem figyelünk oda jobban!

Forrás: jkb.hu, MAC Budapest, ASC Corona Brasov, nso.hu