Győzelemmel zárta magyarországi túráját a GYHK

2022.11.01. 20:42 |

Az idegenben remek teljesítményt nyújtó gyergyószentmiklósiak ezúttal Debrecenben nyertek.

A DEAC kapujában Hetényi védett, míg a gyergyói vasak között Rinne állt. A meccsen a hazaiak játszhattak előbb emberelőnyben, de nem tudtak érdemben felállni a GYHK harmadában, sőt gólt kaptak: egy debreceni kapu mögött eladott korongot Bodó Orbannak passzolt, aki vezetéshez juttatta a vendégeket. A DEAC a folytatásban próbált egyenlíteni, sokkal többet lőtt kapura, ám pontatlanul játszott.

A 25. percben már 2-0-ra vezetett a GYHK, Orban középre tett korongjából Tranca volt eredményes. A találatot követő néhány cserében a gyorsabban játszó gyergyószentmiklósiak többször is közel jártak a harmadik góljukhoz, aztán idővel kiegyenlítettebbé vált a játék képe. A középső játékrész végén eljött a sportszerű mérkőzés második kisbüntetése, megint a DEAC játszhatott öt a négy ellen, ám ez a fór sem hozta meg a hazaiaknak az áttörést.

A záró felvonásban a debreceniek kétszer is szépíthettek volna emberelőnyben, de nem tudtak betalálni Rinnének. Ami nem sikerült fórban, összejött teljes létszámban: az 55. percben Szoszunov egy pontos lövéssel egygólosra csökkentette a differenciát. A debreceniek küzdöttek a hosszabbítás kiharcolásáért, az utolsó percben György József időt kért és lehozta Hetényit. A kapuslehozatal arra volt jó, hogy Vincze Péter beállítsa a végeredményt.

A Gyergyói HK 3-1-re nyert, vasárnap a Sportklubbal vív rangadót. A DEAC vasárnap az FTC-Telekom otthonában játszik.

Nyilatkozatok:

Kecskeméti Áron, másodedző, DEAC: "Soha rosszabb vesztes meccset, György József ki is emelte, hogy amennyiben ha a maxot hozzuk, akkor büszkék lehetünk magunkra és emelt fejjel mehetünk le a pályáról. Győzni szerettünk volna, ami úgy gondolom meg is látszott a játékunkon. Volt egy megingás az emberelőnyünkben amiből elvesztettük a korongot, ettől  üggetlenül nagyon jól játszottunk, közel voltunk, sok lövésünk volt. Folyamatos oda-vissza játék volt és vannak olyan napok, amikor nem akar bemenni az a fránya korong. Szerintem mindenki büszke lehet a srácokra, hiszen mindenki a maxot hozta ki magából és jó játékot mutattunk."

Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK: "A küzdő jellege volt magasabb ennek a meccsnek, mintsem hogy szép elemekkel tarkítottuk volna. Ráadásul ez a pályaméret sok fizikai kontaktot hoz magával. Sok vendég edző kiemeli itt azt, amit én is ki tudok, hogy kicsit másabb fajta játékot kell itt játszani. Harmadról harmadra javult a játékunk, célirányosan tudtuk a harmadba juttatni a korongot. Ami nem tetszett, hogy nem lőttünk eleget kapura pedig sok időt töltöttünk az ellenfél harmadába. Egy ilyen kaliberű kapust csak úgy tudsz megverni, hogy folyamatosan lövöd a kaput és a kipattanót belövöd másodszándékból. Ebbe kellett volna javulnunk. A végén nem sok mindent adtunk az ellenfélnek, nagyon jól birtokoltuk a korongot, egyszerűen tettük a dolgunkat. Nagyon elégedett vagyok a küzdőszellem nagyon tetszett, a kapus nagyon jó alapot adott egy jó védekezésünknek. 9 pontos túrát csináltunk és habár mindig a maximumra törekszünk, nem lehetünk elégedetlenek ezzel a
pontszámmal."