Fordulatos meccsek

2020.11.10. 21:59 |

A Dunaújváros és a Titánok is hátrányból álltak fel, de végül a DEAC és az FTC ünnepelhetett az Erste Liga keddi játéknapján.

Dunaújvárosi Acélbikák-DEAC 3-5 (0-1, 2-1, 1-3)

Mindkét oldalon volt bemutatkozó, az Acélbikáknál Tamás István, a DEAC-ban Sándor Bence. Hetényit ezúttal Gönczi helyettesítette a vendégek kapujában. A debreceni csapat kezdett jobban, a DAB fórban veszélyeztetett igazán. Aztán a vendégek is előnyben támadhattak kétszer egymás után, de gólt csak a kiegészülés után szereztek: Szűcs István talált be – ez volt az első debreceni gólja.

A Dunaújváros a második harmadban kapuvasig jutott, a DEAC viszont újabb gólig, Szűcs volt újra higgadt. A vendégek magabiztosan játszottak, ám a DAB így is szépíteni tudott, egy korongszerzés után Pinczés emelt Gönczi fölött került a kapuba. A harmad végén emberelőnyben az egyenlítés is összejött a hazaiaknak: a szép adogatás után Dansereau bombázott a hálóba.

A DAB jól kezdte az utolsó felvonást is, ám nem tudta átvenni a vezetést. A DEAC ugyanakkor újra előnybe került, a kiugratás után Molnár a rövid alsóba lőtt. Az 51. percben jött az Acélbikák válasza, ezúttal Mazurek talált be fórból. A DAB ráadásul nagy lehetőséghez jutott, két újabb emberelőnyt kapott, de ezeket kivédekezte az ellenfél. A hajrát jobban bírta a debreceni gárda: Izacky nagyszerű cselek után mattolta Hughsont, majd a végén Sándor Flórián üreskapus góllal zárta le a meccset.

A DEAC pénteken a Titánok vendége lesz Győrben, a DAB pedig vasárnap a MAC HKB-hoz látogat.

Nyilatkozatok

FTC-Telekom–Titánok 5-4 (2-0, 1-2, 1-2, 1-0), hosszabbítás után

Kiválóan kezdett a zöld-fehér együttes, a három perc alatt két gólt szerzett, előbb Somogyi, majd Karmeniemi volt eredményes. Az FTC 24-szer tesztelte Szelest, a vendégek viszont csak kétszer lőttek kapura.

A 25. percben Németh tovább növelte a különbséget, ám ezt követően hatalmas fordulat állt be. A Titánok egy sima és egy kettős fórt értékesítve minimálisra csökkentették a hátrányt, McNulty és Tiainen lőtte a gólokat. Tóth Gergő a két találat között durva játékért végleges kiállítást kapott.

Az utolsó harmadban a vendégek emberhátrányos góllal egalizáltak Németh révén, majd fórban a vezetést is megszerezték, újra csak Tiainen csapta be Nagy Kristófot. A Fradi azonban felállt, és másfél perccel a vége előtt Somogyi kiegyenlített.

A hosszabbításban már az előző idény megosztott bajnokának akarata érvényesült, és Hodgman biztos kézzel beütötte a két pontot érő gólt.

Az FTC-re vasárnap az UTE elleni tévés derbi vár.

Nyilatkozatok

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Déja vu érzése lehetett mindenkinek, az előző meccsünkön a DAB ellen hasonló módon engedtük vissza az ellenfelet a meccsbe. Azt lehet látni, hogy amikor mindenki fókuszál, azt csinálja amit kérünk tőle és játsszuk a játékunkat, akkor jók és eredményesek vagyunk. Lassan már-már kezdek annak drukkolni, hogy ne lőjünk hamar gólt, mert úgy látszik, hogy az előny birtokában kicsit belealszunk a mérkőzésekbe, kényelmessé válunk. Az első harmadban domináltunk, az alapján simán be kellett volna húznunk a meccset, utána viszont jött a már-már szokásos leeresztés. Egyértelmű, hogy ilyen dolgokat igazán hatékonyan úgy lehet javítani, ha sok meccset játszunk, éles helyzetben ismerik meg egymást igazán az új játékosok. Össze kell érnie a csapatnak, hiába játszik együtt a mag régóta. Meccsből pont kevés van, reméljük, kicsit felgyorsulnak az események, és tudunk tanulni a hibáinkból. De amikor játsszuk a játékunkat, jók vagyunk, ez látszik, ezt kell hatvan percre kitolni.”

Kasper Vuorinen, vezetőedző, Titánok: „Hiába gondoltuk azt, hogy felkészültünk erre a mérkőzésre, az első harmadban abszolút lejátszottak minket a jégről. Gondjaink voltak a speciális játékkal is, szerencsére sikerült videóról gyorsan elemeznünk, az asszisztensedzőnk remek munkát végzett, tudtunk a szünetben beszélni erről. Látványos volt a javulás, a remek előnykihasználásunk és hátrányos játékunk azt eredményezte, hogy vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. Komoly fegyvertény volt már az egyenlítés is, sőt, nagyon közel voltunk a győzelemhez is, kevesebb mint fél percen múlott. Ennek ellenére egyértelmű, hogy az ellenfelünk játékban jobb volt, főleg az első harmadbeli játékunk került nagyon sokba.”