Fordítottak a Titánok, Kulmala klasszisa döntött

2019.10.02. 23:20 |

Az FTC a sírból hozta vissza a meccset Debrecenben. Az UTE az edzőváltás után Fehérváron kapott ki.

DEAC–FTC-Telekom 2-3 (1-1, 1-0, 0-1, 0-1) - hosszabbítás után

A hazaiak a távozó Martin Daloga nélkül léptek jégre a bajnok ellen. Nagy iramban kezdődött a meccs, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A Fradi szerzett vezetést a 8. percben Pulli révén, de másodpercek múlva a DEAC egyenlített Novotny találatával. A folytatásban mindkét együttes játszhatott fórban, de újabb gól nem született.

A második felvonás az FTC kezdte aktívabban, aztán a lendület megtör, mert Tóth Gergely kapott kiállítást. A fórt megnyomta a DEAC, és a sérülés után visszatérő Hári be is talált. Mindkét együttes gyakorolhatta az előnyöket, de a kapusok jól védtek.

Hasonlóan zajlott az utolsó harmad, sok helyzettel, újabb találat nélkül. A Fradi átvette a meccs irányítását, és megdolgoztatta Hetényit, de a kapus állta a sarat. Egészen az utolsó percig: ekkor már kapus nélkül próbálkoztak a vendégek, és végül Kulmala egyenlített.

Jöhetett a hosszabbítás, a hazai csapat nem tudott cserélni, és ezt újra a finn támadó használta ki 74 másodperc után.

A Fradi két vesztes meccs után állt fel, és újra az élre állt, igaz több meccset játszott riválisainál. A DEAC sorozatban harmadszor kapott ki otthon.

Nyilatkozat

Fehérvári Titánok-UTE 6-3 (0-2, 1-0, 5-1)

Szilassy Zoltán menesztése után Baróti Zsolt és Virág Csaba irányította az újpestieket, a páros ezúttal Márkust állította a kapuba. A hazaiaknál Zion debütált, míg Császár kimaradt. Oda-vissza hokival indult a meccs, majd a fehérváriaknak akadt több lehetőségük, de ezek kimaradtak, aztán Zion a vasat találta el emberelőnyben. A kihagyott helyzeteket pedig megbüntette az UTE, és egy gyors kontrát Benk fejezett be a 13. be. A vendégek megnyugodtak a góltól és át is vették az irányítást, 17 perc után pedig Odnoga növelte az előnyt. A Titánok büntetőlövéssel szépíthettek volna, de Dézsi kísérletét Márkus védte.

Kiegyenlítetten zajlott a második harmad, és végül a Fehérvár egy késleltetett kiállítás alatt talált be: a debütáló Zion lőtt nagy gólt. A hazaiak küzdöttek az egyenlítésért, de aztán emberhátrányba kerültek, amikor az újpestiek jártak közel a gólhoz.

Az utolsó harmad UTE-kiállítással indult, ezt pedig gyorsan kihasználta a Fehérvár: Zion másodszor is betalált, így egyenlített. A vendégek Csamangó révén veszélyeztettek, de a löket a vasról vágódott ki, a kontrából pedig Mihály passzolt Balogh Bencének, aki valahogy begyötörte a korongot – a 44. percben már a fehérváriak vezettek.

Az Újpest próbált váltani és gyorsította a játékot, de a hazaiak jól védekeztek, majd egy újabb fórból növelték az előnyt, Mihály vágott be egy kipattanót. Egyenlő létszámnál az UTE volt aktívabban és mindent megtett a felzárkózásért, de ismét emberhátrányba került, amit pedig ezúttal is megbüntetett a Fehérvár, ezúttal Nagy Ákos. A vendégek Pance révén még közelebb zárkóztak a hajrában, majd a szakmai stáb időt kért, és lehozta kapusát, de Campbell üreskapus találata eloszlatta a reményeket.

Az UTE első meccse tehát nem sikerült jól az edzőváltás után, maradt a hetedik a gárda. A Fehérvár ötmeccses nyeretlenségi szériát zárt le és elmozdult az utolsó helyről.

Nyilatkozat