Fontos pontokat szerzett Újpesten a DVTK

2023.01.20. 20:42 |

Bár a hazaiak kétszer is vezettek, a Jegesmedvék Berdnyikov harmadik harmados góljával megfordították a mérkőzést.

Fiatalokkal teletűzdelt együttesek találkoztak péntek este a Megyeri úton: a házigazdáknál hét, a vendég Jegesmedvéknél hat 2000 után született magyar játékos kapott szerepet. Alig telt el pár másodperc a mérkőzésből, máris a DVTK játszhatott emberelőnyben, nagyobb helyzet nélkül lepörgött a két perc. Az UTE kétszer is próbálhatta előnyös játékát, nagyobb veszélyt nem jelentettek Voris kapujára. Az első valamire való helyzet a 11. percben jött el, Jekunen lövését követően Nemes lőtte mellé a kipattanót. Három perccel később megszerezte a vezetést az Újpest: egy támadó harmadban gazdátlanul maradó korongot tett rá Madácsi, Balogh beleérhetett a kapu előtt, a játékszer Voris lábai között jutott a kapuba. 24 másodperccel később egyenlítettek a Jegesmedvék: saját harmadukban adták el a korongot az újpestiek, Szirányi lövése kipúpozta a hosszú oldalt, 1-1.

A második harmadra mindkét együttes nyugodt játékkal jött ki – igaz pár perc után Rajnának egy 3 az 1 elleni szituációt követően kellett résen lennie –, főleg mezőnyharc jellemezte a találkozót. A 29. percben Jekunen a kékről tette kapura a korongot, nem ért bele senki, Voris nem láthatta, 2-1. A lilák vezetése ezúttal négy percig tartott: beszorult a második újpesti sor, Kiss Patrikék nem tudtak lemenni cserélni, Blasko egy kipattanóból egalizált. A folytatásban harmadik emberelőnyét már ötletesebben játszotta meg az UTE, de nem változott az eredmény.

A harmadik játékrészre is maradt a közepes tempó, majd a 47. percben Kulesovék bolondították meg a hazai védelmet, Berdnyikov maradt üresen a hosszú oldalon, az orosz légiósnak már nem volt nehéz dolga, 2-3. Mattyasovszky kiállítása nyomán ismét emberelőnyben próbálkozhatott az UTE, mégis majdnem Galajda szerzett gólt. A hátrányban levő Újpest nem tudott megújulni, Voris kapujára nem jelentettek nagy veszélyt, majd 2,5 perccel a vége előtt emberhátrányba is kerültek. Rajna a hátrány ellenére lekorcsolyázott, Razumnyaknak csak az üresen tátongó kapuba kellett volna lőnie, ám fölé emelt. A kiegészülést követően már nem maradt elég ideje az UTE-nak komoly helyzet kialakítására.

A DVTK 3-2-re győzött és pontszámban utolérte a dobogó alsó fokán álló Brassót, míg a liga legkevesebb légiósát foglalkoztató UTE vereségszériája immáron hatra nőtt.

Nyilatkozatok

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: "Kiegyenlített meccset játszottunk, volt olyan periódus, amikor a DVTK játszott jobban, volt, amikor mi kontrolláltuk a mérkőzést. Azt tudtuk, hogy nem lesz elég, amit a második harmadban produkáltunk, és szerettük volna megnyerni a meccset, de ezért túl sok rizikót vállaltunk támadásban az utolsó 20 percben, és így olyan lehetőséget adtunk a Miskolcnak, amit könnyű volt kihasználni. Ez nem az első alkalom, nem is a hatodik, hanem a nagyon sokadik, amikor egy góllal kapunk ki, pedig mentálisan nagy szükségünk lenne rá, hogy végre behúzzunk egy ilyen meccset."

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: "Ha a mérkőzés egészét nézzük, akkor azt történt, amire számítani lehetett. Egy jó formában levő Újpesthez látogattunk, az első harmad ennek megfelelően egyenlő erők küzdelmét hozta, csak egy ilyen »eltört« játékból sikerült vezetést szereznie a hazaiaknak. Viszont a gólra hamar tudtunk válaszolni, ami pedig kulcsfontosságú volt. A második harmaddal elégedettek lehetünk, az a miénk volt, bár az eredményjelző döntetlent mutatott, de akkor játszottunk a legjobban. A záró harmadban újra egyenlő erők csaptak össze, csak nüanszokon múlott a győzelem. A három pontnak nagyon örülünk így a hajrában."