Emberhátrányos góllal nyert a Corona Brasov

2022.10.10. 19:48 |

A brassóiak kettős emberelőnyben egyenlítettek, aztán négy az öt ellen fordítottak.

Dave MacQueen egyelőre még nem számíthatott a sérült Kóger Dánielre, a Corona szokásos összetételében állt ki a mérkőzésre, a kapuban csakúgy mint a DVTK ellen, ezúttal is Tőke Zoltán kezdett. A vendég DEAC is megszokott keretével érkezett a Cenk aljára, a vasak közé Hetényi állt. Három percet kellett várni, hogy az első nagyobb helyzet kialakuljon a magyar válogatott hálóőr kapuja előtt, a Brassó alaposan megsorozta Hetényit. A hazaiak uralták a játékot, szinte folyamatosan a debreceni harmadban tartották a korongot, de mégis a DEAC szerzett gólt: a 15. percben Zalamaj ütött be egy Novotny-lövést követően Tőkéről lecsorgó korongot. A gólt követően kezdett magára találni György József csapata. A harmad végén Antal László került ziccerbe, Hetényi védett. A végjátékban a játékvezetők előbb Zalamajt küldték ki két percre, majd a játékrész végét jelző sípszót követően Szoszunovot is, így kettős brassói előnnyel indulhatott a második harmad.

A Corona élt is a hatalmas lehetőséggel, Domingue átlövése révén kiegyenlítették az állást. A folytatásban kimaradt egy debreceni emberelőny, majd Dalecky ziccerét fogta Tőke. A DEAC emberelőnybe került Bors kiállítása révén, de nem elég hogy tovább folytatta meddő előnyös játékát a hajdúsági együttes, Zalamaj rossz passzát követően Williams emberhátrányban szerezte meg a vezetést a Brassónak. A 45. percben megduplázta előnyét a házigazda, egy kontra végén Zagidullin lőtt takarásból, 3-1. A folytatásban emberelőnyből húzhatott volna el jobban a Brassó, de jól dolgozott a vendég védelem. A DEAC becsülettel dolgozott a szépítés érdekében, de Tőke Zoltán eszén ma este nem tudtak újból túljárni.

A Corona Brassó 3-1-es győzelmet aratott, így mindhárom mérkőzését megnyerte a magyarországi csapatok első erdélyi túrája során, amivel feljött az Erste Liga harmadik helyére, míg a DEAC maradt a kilencedik.

Nyilatkozatok

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: „Ismét egy jó ellenféllel játszottunk. Idén ebben a ligában nincsenek nagy különbségek a csapatok között, ami a véleményem szerint újabb előrelépést jelent a bajnokság számára, minden meccsre felkészülten kell érkezned. Az első harmadban végig a nyakunkon voltak, ekkora a kapusunk adta meg nekünk az esélyt a győzelemre, nagyokat védett, nélküle két-három gólos hátrányban lehettünk volna húsz perc után. A második már jobb volt kicsivel, a harmadikban pedig azt csináltuk, amit kellett, egyszerűen hokiztunk. Összességében nagyon kiegyenlített meccs volt, de tetszett, ahogy a záró harmadban teljesítettünk, és önzetlenül megőriztük a vezetést, ahogy előtte megbeszéltük.”

György József, vezetőedző, DEAC: „Jó mérkőzést játszottunk. Meg tudtuk szerezni a vezetést, ám a harmad végén egy felelőtlen kiállítás nyomán kettős emberhátrányba kerültünk, öt a háromban ki is tudott egyenlíteni a Brassó a következő játékrész elején. Majd a harmad végén a saját előnyünknél egy nagyon elemi hibából odaadtuk a korongot, és ebből is gólt kaptunk – úgy gondolom, ez a két hiba megpecsételte a meccsünket. Negyvennégy kapura lövésünk volt, küzdöttünk, harcoltunk, tehát az a része, ami a munkát illeti, rendben volt, de a befejezést illetően még mindig kell javulnunk.”