A megállíthatatlan erő és a mozdíthatatlan tárgy esete, vagyis mire megy egymással a liga harmadik legjobb támadósora és a második legjobb védelme?

A DEAC az első hat meccséből ötöt megnyert, majd a folytatásban is gólerősen játszott, gyűjtögette a pontokat, ezzel pedig végig az élmezőnyben állt. A mélypontot a november vége jelentette, akkor sorozatban négy meccset bukott el a debreceni együttes, aztán viszont sikerült egy három-, majd egy négymeccses győztes szériát felépíteni. Az már az utolsó fordulók előtt kiderült, hogy a harmadik helyen zár Vaszjunyin Artyom csapata, az első kettő és a középmezőny csapatai is kellő távolságban voltak. A BJA-tól érkezett Culigin, Galoha, Mozer hármas rengeteget jelentett az idei eredményekben, hárman együtt 173 pontot gyűjtöttek.
Az EL-alapszakasz után pedig jöhetett az OB1-es playoff, ahol a FEHA19 és a DVTK kiejtése után a döntőbe jutottak a debreceniek. A BJA-val kiélezett, szoros és izgalmas finálét játszottak, amely végül négy mérkőzés alatt dőlt el a rivális javára, a debreceniek viszont így is büszkék lehetnek a teljesítményükre.
„Az utolsó meccs után mindenkin a csalódottság látszott, de ezek pillanatnyi érzelmek, pár nap után elfelejtődnek, és máshogy nézi az ember a dolgokat – mi is így tettünk. Az eddigi egész éves összkép pozitív. 15 percet ültünk az öltözőben síri csendben, de utána mi is átértékeltük a helyzetet, és próbáltunk az egész idényre tekinteni. Hatalmas pozitívum az ezüstérem, óriásit fejlődött a csapat tavaly óta, ez a debreceni hokinak is lendületet adhat, mert nem mindig rendeznek itt bajnoki döntőt. Hatalmas eredményt értünk el, egy nagyon jó csapatot tudtunk megszorongatni, és rájöttünk, hogy bármelyik ellenféllel is kerülünk össze a folytatásban, fel tudjuk venni a versenyt” – kezdte értékelését Mihalik András, hozzátéve, hogy az ezüstérmet megerősítésként használják fel a negyeddöntő előtt.
„Ennek is megvan a maga pszichológiája: lehet, hogy bennünk lesz, hogy közel voltunk az aranyéremhez, és fizikálisan is leterhelő volt a sok meccsel és utazással a playoff, de okosan kell kezelni. Nem leszünk már jobb hokisok a következő napokban, nem fogunk megtanulni jobban passzolni vagy lőni, csak a mentális oldalát tudjuk megváltoztatni. Ezen van a hangsúly, ezen dolgozunk, egyénileg és csapatszinten is.”
Elismerte, hogy a DEAC és a Csíkszereda két ellentétes pólusú csapat a mostani idényben, és izgalmas negyeddöntő várható. „Ők inkább védekeznek, Kevin Constantine-t is ismerjük, tudjuk, hogy a stabil védekezés az alapja a játékának. Nálunk pedig az, hogy a 2-3 gól mindig megvan, amivel már lehet meccset nyerni. Arra próbálunk koncentrálni, hogy a mi játékunkat rájuk erőltessük. A védekezésünk elég jól összeállt az OB1-es rájátszásra. Izgalmas párharc lesz. Sok következtetést az alapszakaszból nem kell levonni, az erdélyi klubok a rájátszásra állnak össze, arra vannak motiválva pénzügyileg is. Nem lesz egyszerű menet, benne van a 6-7 meccs is. Fel kell készülni arra, hogy a sokgólos hokink meg fog akadni, és úgy kell behúznunk a meccseket, hogy a 6-7 meccs során akár csak 10-12 gólt szerzünk, erre is készülni kell” – mondta a válogatott csatár, aki szerint fontos lesz a türelem.
A 21 éves játékos, aki 27 ponttal zárta az alapszakaszt, kiemelte azt is, ha a liga egyik legjobban támadó és védekező csapatának, a BJA-nak így meg tudtuk nehezíteni a dolgát, és kevés gólon tartották őket, akkor ez a Csíkszereda ellen is menni fog. „Van pár játékosuk, akire figyelni kell, de ha hozzuk azt a játékot, amit az alapszakaszban is ellenük, akkor jó eséllyel vágunk neki a párharcnak.”
A korábbi évekkel ellentétben a Sportklub Csíkszereda alapszakasza nem sikerült jól, több nagy vereségbe is beleszaladt a csapat, volt négyes és hármas vesztes szériája is. A megszokottnál kevesebb légióssal állt ki a Sportklub, és a külföldi kontingensben is volt menet közben változás. A hajrára viszont a védekezés összeállt Kevin Constantine kezei alatt, amiben nagy szerepe volt Adorján Attila kapusnak is, így sikerült egymás után öt győzelemmel befejezni az alapszakaszt, ami hatodik helyet jelentett. Ezúttal Becze Tihamér volt a szeredaiak legjobbja, 33 pontot ért el.
„Nehezen indult a szezon, nehezen állt össze a kép. Szó volt arról, hogy Kevin sem marad, kevés légiósunk volt, próbáltunk újakat találni. Későn állt össze a mostani keret, ezzel együtt a végére egész jók lettünk, minden sorozatot figyelembe véve 14 meccses győzelmi sorozatot alakítottunk ki, vagyis megtaláltuk a gyeplő végét.”
A Szereda a második legkevesebb gólt kapta a BJA után, ami nem meglepő, ha megnézzük, ki a vezetőedző. „Aki ismeri Kevint, tudja, hogy neki a védekezés az elsődleges. Néhány kivétellel 1-2 gólos különbségű meccseink voltak. Emiatt nem lesz nagy változás a playoffban számunkra, a DEAC van inkább a sokgólos meccsekhez szokva.”
Hogy mi lesz a kulcs a jól támadó debreceniek ellen? A rutinos csatár szerint nehéz megjósolni a mostani párharcot. „A saját erősségeinkben kell bíznunk. Hiába gondolnánk 7-8 lőtt gólos meccsekre, hiszen nem volt ilyen a szezonban, nem gondolom, hogy ezen a téren majd most megtáltosodunk. A jó kapusteljesítmény és védekezés lesz a kulcs.”
Egymás ellen a szezonban:
Január 12. DEAC-Csíkszereda 3-2
November 29. Csíkszereda-DEAC 2-0
November 3. DEAC-Csíkszereda 4-1
Szeptember 29. Csíkszereda-DEAC 0-8
A negyeddöntő mérkőzései:
Március 9., 18.30 DEAC–SC Csíkszereda
Március 10., 18.30 DEAC–SC Csíkszereda
Március 13., 17.30 SC Csíkszereda–DEAC
Március 14., 17.30 SC Csíkszereda–DEAC
Március 16., 18.30 DEAC–SC Csíkszereda *
Március 18., 17.30 SC Csíkszereda–DEAC *
Március 20., 18.30 DEAC–SC Csíkszereda *
* Ha szükséges