Papíron nagy a különbség az Erste Liga alapszakaszgyőztese, a Budapest Jégkorong Akadémia, illetve az utolsó helyen a rájátszásba jutó UTE között – de hát a playoff más tészta… Az is kérdés, melyik lesz a fontosabb tényező, hogy a BJA a DEAC elleni OB1-es döntő lendületével érkezik az EL-negyeddöntőre, vagy hogy az Újpest két hétig nyugalomban készülhetett a párharcra?

Holtversenyben a legkevesebb pihenővel, de vitathatatlanul a legjobb hangulatban készülhet az Erste Liga rájátszására a Budapest Jégkorong Akadémia HC. Ennek nyilvánvaló oka, hogy a BJA a hét elején megnyerte a DEAC elleni OB1-es finálét, azaz elhódította a magyar bajnoki címet. Ehhez jön pluszban, hogy a kék-fehérek az Erste Liga alapszakaszát is megnyerték, így nemcsak az egyes kiemelési szám az övék, amíg versenyben lesznek, hanem a hazai pálya előnye is.
Következésképp a negyeddöntős párharcot is otthon, Káposztásmegyeren kezdik – ahova viszont a riválisnak sem kell sokat utaznia, csak néhány percet, hiszen ez a rivális az UTE.
33 pontnyi távolság
A két csapat nagyon különböző évadot fut, hiszen amíg a BJA végig az elsőségért harcolt – jobbára a Gyergyói HK-val –, addig az Újpestnek a rájátszásba jutásért is meg kellett izzadnia. Ez végül sikerült, de éppen csak, hiszen a FEHA19 négy ponttal maradt el a playoffvonaltól, és ha nem a legrosszabbkor, az alapszakasz hajrájában néz bele egy sérüléshullámba, miközben az ICEHL-es nagycsapat eleve felvitt játékosokat, akkor még nagyobb bajban lehettek volna a lila-fehérek.
Ám mindez már nem számít, most tiszta lappal indul mindenki – még akkor is, ha a BJA és az UTE között az eddigi 36 fordulóban 33 pontnyi, másképpen 11 rendes játékidős győzelemnyi különbség halmozódott fel.
Pihenőből viszont az Újpestnek jutott több, kérdés, hogy ez ér többet, vagy pedig az, hogy a favorit meccsben van.
„Megoszlanak a vélemények, hogy melyik verzió a jobb, de én nagyobb százalékkal mondanám, hogy aki éles párharcból érkezik, az előnyben van, mert már tudja, mi viheti előre egy szériában – kezdte Pozsgai Tamás, a BJA csapatkapitánya. – Persze az ilyen sorozatterhelés viszi az energiákat, de hát erre készülünk egész nyáron és a szezonban, hogy készen álljunk a kihívásokra!”
Miben jó a BJA?
Az alapszakaszgyőztes hátvédje a 36 éve minden rutinjával és számos trófea birtokában természetesen arról is tudott véleményt formálni, hogy mi visz sikerre egy rájátszás során.
„A playoff a kevesebb hibáról, a jó csapategységről és a legjobb mentális állapotról szól – fejtegette Pozsgai, aki szerint ezen kategóriákban mind nagyon erősek. – Várjuk, hogy elkezdhessük az Erste Liga rájátszását, amelynek a mezőnye kiegyenlített, minden csapat joggal van itt, az Újpest is jó erőket képvisel.”
A megszólított lila-fehérekben azért maradhatott hiányérzett, hiszen Ancsin János szakmai igazgató is elmondta az Erste Liga-playoff sajtótájékoztatóján, hogy ő személy szerint többet várt a nyolcadik helyen továbbjutó csapattól, amely erejét a legjobb négyhez is elegendőnek saccolta.
Viszont a lényeg mégiscsak az, hogy az UTE versenybe szállhat a bajnoki címért, és némi önbizalmat meríthet abból, hogy akadtak kellemes meglepetésnek számító egyéni teljesítmények az idényben. Tornyai Gábor például a válogatott keretébe is beverekedte magát, de mielőtt a nemzeti csapat nekikezdene a vb-felkészülésnek, még klubcsapatában mutathat ezt-azt.
Miben bízhat az UTE?
„Az új lebonyolítás, az OB1 közbeékelése miatt több mint kéthetes meccs nélküli időszakból érkezünk, míg a BJA egy komoly szériából – tért ki Tornyai is a DEAC elleni OB1-es fináléra, ami mindenkit foglalkoztatott az elmúlt napokban. – Ennek az eltérésnek megvannak a pozitívumai és negatívumai is. Mi a két hét alatt tudtunk készülni a jégen és a konditeremben is. Fontos lesz, hogy minél előbb újra felvegyük a mérkőzések ritmusát és hogy dolgozzunk keményen az utolsó sípszóig. Ha így teszünk, annak meglesz az eredménye.”
Az idénybeli történelemben mindenesetre aligha bízhat az Újpest, hiszen a szezonbeli hat találkozóból egyet sem nyert meg, és csak egyszer nem veszített a rendes játékidőben: amikor a Magyar Kupa kiírása szerint végződhetett döntetlenre mérkőzés a kvalifikációban. A 21–8-as összesített gólkülönbség is elég lohasztó, ugyanakkor elismételhetjük újra a jégkorong egyik alapigazságát: a rájátszás egy másik verseny.
Egymás ellen a szezonban
Erste Liga
Február 12. BJA–UTE 5–1
Január 5. UTE–BJA 2–4
Október 20. UTE–BJA 1–3
Szeptember 13. BJA–UTE 5–4
Magyar Kupa
Január 14. UTE–BJA 2–3
Január 7. BJA–UTE 1–1
A negyeddöntő mérkőzései:
Március 9., 17:40: BJA–UTEMárcius 10., 18:40: BJA–UTE
Március 13., 18:00: UTE–BJA
Március 14., 18:00: UTE–BJA
Március 16.: BJA–UTE*
Március 18., 18:00: UTE–BJA*
Március 20., 18:40: BJA–UTE*
*Ha szükséges