Egyenlített az UTE a DAB elleni párharcban

2023.02.09. 20:21 |

Az újpestiek Olekszandr Pereszunko vezérletével behúzták a rájátszás-kvalifikáció második felvonását.

Az első mérkőzés harmadik harmadához hasonló hadrendben küldte pályára övéit Virág Csaba: Kovács Alex felkerült az első sorba, Benk lecsúszott Németh és Nemes mellé. A vendégek változatlan összeállításban álltak ki a mérkőzésre, a kapukban ezúttal is Rajna és Järvinen kezdtek.

A kezdeti tapogatózást követően a 10. percben Valtola verte meg egy az egyben Erdőhelyit, a fiatal újpesti csak szabálytalankodni tudott. Az emberelőnyt kihasználták az Acélbikák: Embrich centerezett az alapvonal mögül, Somogyi a hálóba vágta a korongot. 5 perccel később Shirley hozta hasonló helyzetbe Madácsit, a szélső lövése a vason csattant. A harmad végén elszabadultak az indulatok: Shirley és Valtola ülhettek ki két-két perce.

A második játékrész elején Kmec ütközte le feleslegesen Kiss Patrikot, a megítélt emberelőnyt gyönyörűen játszotta végig az UTE: Pereszunko középre adását Shirley tessékelte a kapuba, 1-1. Felpörgött a mérkőzés, a 27. percben Varga Arnold lövését védte bravúrral Rajna. Kisvártatva Dézsi ugrott ki, de kimaradt a ziccer, a másik oldalon Madácsi próbálkozását fogta Järvinen. Nemsokkal később Somogyi kapott remek keresztpasszt, Rajna óriási bravúrral átért a lövésre. Kiss Dánielt küldték ki a játékvezetők, az UTE emberhátrányos egysége jól zárt. A 37 percben megszerezték a vezetést az újpestiek: Kovács Alex maradt a kapu előtt, lövése valahogy átment a kapuson, a DAB játékosainak heves reklamálása mellett a játékvezetők megadták a találatot.

A harmadik harmadban is sokáig a mezőnyjáték dominált, majd egyik oldalon Embrich, a másikon Pereszunko veszélyeztetett. Az 51. percben megnyomott egy cserét az Újpest: Pereszunko vette birtokba a korongot, kétszer körbekorcsolyázta a DAB védelmét, majd Kiss Phil elé tálalt, a hátvéd középtávolról a kapuba lőtt, 3-1. A fordítás felpörgette az újpestieket, egyre többször veszélyeztették Järvinen kapuját. A hajrában Eronen lehívta kapusát, 1:19-cel a vége előtt egy remekbe szabott forgatást követően Ribcsik eggyel közelebb hozta a Dunaújvárost. Újabb helyzetet már nem tudtak kialakítani a vendégek, Pereszunko üres kapus góllal lezárta a mérkőzést.

Az UTE 4-2-re legyőzte a DAB-ot, a párharc 1-1-es állásról vasárnap Dunaújvárosban folytatódik.

Nyilatkozatok

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: "Az első játékrész sem volt annyira gyenge, mint a tegnapi 60 perc, utána viszont harmadról harmadra egyre jobbak lettünk. Az előnyünk birtokában a záróharmadra sem álltunk vissza, hanem azt játszottuk, amit megbeszéltük. Remélem átérzik a fiúk, hogy megvan az eredménye, ha mindenki az csinálja, amit kell. Bár piszok nehéz lesz, de ha az egész csapat száz százalékot teljesít, akkor nyerhetünk Dunaújvárosban. Fontos, hogy ma végre playoff-hokit mutattunk, testtel játszottunk, keményen. Szerintem a lelátóról is látszott, hogy ez emocionálisan egy teljesen más mérkőzés volt a mi szempontunkból, mint a szerdai."

Niko Eronen, vezetőedző, DAB: "Úgy játszottunk az első harmadban, mint a szerdai mérkőzésen, egy emberelőnyből még a vezetést is meg tudtuk szerezni. Aztán a második játékrészben feljebb kapcsolt az Újpest, letámadtak, így elég nehezen tudtunk előrelépni. Úgy érzem, rengeteg szerencsétlen szituációval kellett szembenéznünk, de így is megvan, amiért jöttünk, két mérkőzés alatt elvettük az Újpest pályaelőnyét. Örülök, hogy hazai pályán játszunk legközelebb, lesz bőven munkánk addig."