Bravúros Vasas-siker, vereséggel kezdett az UTE

2020.10.06. 22:09 |

Kikapott a Jégcentrumban a Gyergyói HK. Az Erste Liga másik keddi meccsén a Brassó győzött Újpesten, ezzel élre állt.

Opten Vasas HC-Gyergyói HK 4-2 (2-1, 2-1, 0-0)

A Vasas két újonccal, a Gyergyó megvariált sorokkal kezdett a Jégcentrumban, a vendégeknél ott volt a csapatban újra Tendler is, de Cooke kimaradt, Ruczuj védett. A hazaiak ezúttal sem voltak megilletődöttek, és Seregély bő három perc után meg is szerezte a vezetést. Oulette St.-Amant emberhátrányban egyenlíteni tudott négy perccel később, de a Vasast nem törte meg a gól, Szalma révén gyorsan, még a fór alatt válaszoltak. A piros-kékek két kiállítást is kivédekeztek a folytatásban.

A második harmad is a Vasasé volt, többet is lőttek kapura, és kétszer be is találtak. Szalma duplázott, majd a nyáron érkezett Németh is megszerezte első gólját új csapatában. Jött is a gyergyói időkérés, ami annyit használt, hogy Oulette St.-Amant a 37. percben közelebb hozta csapatát.

Az utolsó játékrészben nagyon hajtottak a vendégek, de a fórokat sem tudták értékesíteni, Tóth jól védett. A végén a kapus lehozatala sem segített a GYHK-n.

A Vasas így a szezon eddig legnagyobb bravúrját elérve három pontot szerzett, a székelyek pedig másodszor kaptak ki harmadik meccsükön. A Gyergyó pénteken Dunaújvárosba látogat, a Vasas pedig tíz nap múlva játszik újra, az UTE vendégeként.

Nyilatkozat

Ladányi Balázs, vezetőedző, Opten Vasas: „Nagyon örülök, hogy a szezon elején megszereztük az első győzelmünket. Már az eddigi mérkőzéseken is elégedett lehettem, hiszen alapvetően jó játékot mutattunk, ma viszont olyan csapatjátékot, ami döntő volt. Mind a jégen, mind a kispadon, mind a pályán kívül csapatként működtek a fiúk. Remélem, hogy ezzel átszakad egy gát, ami az előző két szezonban talán megvolt a srácokban, és ami egy idő után kicsit a hit elvesztését jelentette. Igenis képes a csapat a bravúrokra, az összeszedett, egységes játékra, bízom benne, hogy a folytatásban hasonló mérkőzések várnak még ránk.”

Malcolm Cameron, vezetőedző, Gyergyói HK: „Pontosan tudtuk, hogy milyen csapat a Vasas, hiszen tavaly is megmutatták erejüket. Ma is ezt az arcukat mutatták, dolgoztak, korcsolyáztak, és ismét bebizonyosodott, hogy hiába győztük le a Ferencvárost, hiába mutattunk jó játékot, minden egyes nap, minden egyes órában keményen kell dolgozni, csak akkor lesz meg az eredménye.”

UTE-Corona Brasov 2-4 (1-2, 1-1, 0-1)

Az újpesti új igazolások közül egyedül Aviani nem játszott, a többiek bemutatkoztak. A már játékban lévő Brassó kezdett aktívabban, és a harmad felére kétgólos előnybe került: előbb Dame-Malka, majd Andrei Vasile volt eredményes. Az UTE is egyre jobban belelendült, jöttek a helyzetek és végül Benk az utolsó percben szépített is.

A második felvonás még nagyobb iramot és több helyzetet hozott. A hazaiak Bodó révén egyenlítettek – a válogatott csatár tehát gyorsan megszerezte első gólját új csapatában –, de aztán Gliga megint a Brassót juttatta vezetéshez.

Az utolsó harmadban az UTE mindent megtett az egyenlítésért, ám kétszer is a kapuvasat találták el a hazaiak. A Brassó jól védekezett és bírta a hajrát is erővel, az utolsó percben pedig Finucci üres kapus gólja eldöntötte a meccset.
A Corona nyolc pontjával az élre állt. Az UTE szombaton a Csíkszereda ellen folytatja, míg a Brassó pénteken este a Fradi vendége lesz.

Nyilatkozat

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Egy ilyen leállás után szükségünk van még némi időre, de bizakodásra ad okot, hogy már most sokkal jobban játszottunk, mint múlt pénteken, a Dunaújváros elleni felkészülési mérkőzésen. Kemény meccsen vagyunk túl, önmagában pozitív, hogy tudtuk tartani a lépést a Brassóval, de főleg a korongkihozatalunkon van még mit javítani. A csapat erejét mutatja, hogy fel tudtunk állni 0-2 után, remélem, hogy gyorsan tovább tudunk fejlődni.”

Dave MacQueen, vezetőedző, Corona Brassó: „Sok lehetőséget kidolgoztunk a jégen, de sokat ki is hagytunk. 2-0 után ziccereket dolgoztunk ki, amik kimaradtak, ott lezárhattuk volna a meccset, azonban a második harmadban kicsit “kiengedtek a lábak”, így az Újpest vissza tudott jönni a mérkőzésbe. Örülök a győzelemnek, de van még mit tanulni a csapatomnak.”

(Fotó: Vasas / Vasas Attila)