Bombagól döntött a derbin

2019.12.28. 22:40 |

A címvédő Ferencváros hosszabbításban nyerte meg az UTE elleni izgalmas mérkőzést. A Brassó hátrányból fordítva verte a Vasast, a Hokiklub pedig Fehérvárról hozta el a három pontot.

FTC-Telekom–UTE 6-5 (3-3, 2-1, 0-1, 1-0) – hosszabbítás után

Jó iramban indult a derbi, voltak helyzetek mindkét oldalon. Arany fogta az újpesti próbálkozásokat, míg a zöld-fehérek éltek a helyzetekkel, és a 10. percre 3-0-ra elhúztak: Pavuk lőtte az elsőt, majd Kulmala duplázott fél percen belül. Az UTE időt kért, és összekapta magát, olyannyira, hogy a harmad végére le is dolgozta hátrányát Pance kettő és Di Diomete egy találatának köszönhetően.

A 24. percben újra a Fradi került előnybe, Hegyi lőtte be szólóját. A hazaiak örömre bő két percig tartott, Nagy Nilan fórból egyenlített. Nem sokkal később az FTC is élni tudott egy előnnyel, Tóth Adrián lövését Duschek sodorta a kapuba.

Az utolsó harmadra némileg visszaesett a tempó, majd egymást érték a kiállítások. Ebből egészen a hajráig egyik csapat sem tudott előnyt kovácsolni, de két perccel a vége előtt Pance éles szögből fonákkal bevette a hazai kaput.

Jöhetett a ráadás, amelynek elején mindkét kapusnak volt dolga. Aztán Benk kapott kiállítást, és ezt az FTC fél perc után ki is használta: Switzer passzát – ez volt a negyedik asszisztja - Nagy lőtte be kapásból a hosszú felsőbe.

A Ferencváros idén ötödször is legyőzte az Újpestet, egyúttal megnyerte a Vígh Balázs-emléktrófeát is, amelyet a 2017-es veronai buszbalesetben elhunyt egykori játékos emlékére osztanak ki.-

Nyilatkozat



Fehérvári Titánok–Hokiklub Budapest 1-3 (0-0, 0-2, 1-1)

Az első harmadban is a fővárosiak lőttek többször kapura, de gól nem született. Aztán a meccs derekán kétszer is betalált a vendég együttes, Manninen, majd Petres volt eredményes.

A 46. percben Zion szépített, és a folytatásban is voltak lehetőségei a Fehérvárnak, de az egyenlítés nem jött össze. Az 57. percben Manninen megszerezte második találatát, erre pedig már nem tudtak válaszolni a hazaiak, hiába támadtak hat a négy ellen is.

A HKB hét vesztes meccs után nyert újra.

Nyilatkozat

Corona Brasov–Schiller-Vasas HC 7-2 (1-2, 5-0, 1-0)

A vendégek jól játszottak és kétszer is vezettek az első harmadban, Szalma, majd Turbucz góljával. A Brassó a 24. percben egyenlített Bíró találatával, aztán hét perc alatt négy gólt szerezve eldöntötte a meccset. Az utolsó másodpercekben Zsók állította be a végeredményt. A Corona valamennyi gólját más szerezte.

Nyilatkozat

Ondrej Rusnak, másodedző, Brassó: „ Az első harmadban a Vasas jobban játszott, mint mi, de aztán a második játékrészben tudtuk, hogy jobban fog menni, és fordítottunk is. Minden sor betalált legalább egyszer, jár a gratuláció a csapatnak. Különösen Mátyás találata volt látványos. Irányítottuk a meccset, jó eredményt értünk el.”

Ladányi Balázs, vezetőedző, Vasas: „Tudtuk a meccs előtt, hogy nem leszünk egy súlycsoportban, de megpróbáltunk küzdeni, amennyire csak lehet. Az első harmad jól ment, de utána az öltözőben maradtunk. A harmadikban újra jól játszottunk, de nem tudtunk betalálni.”