Beharangozó: MAC Budapest

2017.08.31. 16:00 |

A klub történetének harmadik felnőtt szezonjára készül, kétszer másodikak lettek és egyszer megnyerték a magyar kupát. Az elmúlt két szezon elvesztett döntője után nem lebeghet más cél a csapat játékosainak szeme előtt, mint a bajnoki arany megszerzése.

Az elmúlt két szezonban ugyanaz a kapusduó védett a csapatnál, Bálizs Bence és Arany Gergely. Bálizs a felnőtt válogatott játékosaként, Arany Gergely pedig az egyik legtehetségesebb fiatal kapusként elég stabil alapokat tud nyújtani a hátsó alakzatnak. A liga egyik legjobb kapuspárosa miatt aligha lesz ezzel a csapatrésszel gondja a budapesti csapatnak.

A védelem is elég masszívnak tűnik, érkezett két ponterős hátvéd, Scott Maccauley és Wes Cunningham, akik harmadik európai szezonjukra készülnek. Korábban mindketten az ECHL és a CHL-ben játszottak. Maradt Pozsgai Tamás és Mestyán Istán is, akik a nemzeti válogatottnak is tagjai, akárcsak Kovács Bronson, aki tavaly a csapat leggólerősebb játékosa volt a playoffban. A védelemben nagyon tehetséges fiatalok vannak, Garát Zsombor és Vokla Roland már a felnőtt válogatottban is bizonyíthattak, Fejes Nándor pedig a korosztályos válogatottak után felnőtt szinten is bizonyítana.

A külföldi játékosok közül ismerős lehet Tomas Klempa, aki két éve után visszatér a csapathoz, tavaly Brassóban játszott, ahol a liga második legjobb pontszerzője lett. Új érkező Debrecenből Jared Brown és Jarmo Jokila, a rutinos finn csatár rengeteg helyen játszott Európában, Budapest az új karrier állomása. Két honosított magyar válogatott csatár is a MAC-nál folytatja, Keegan Dansereau Dunaújvárosból, Brance Orban pedig a székesfehérvári EBEL csapatból érkezik. Maradtak a rutinos magyar játékosok Nagy Gergő, Nagy Krisztián, Somogyi Balázs és Terbócs István, nagyon erős lesz az első három sor a budapesti csapatnál. Keresztúry Erik multifunkciós játékosként tavaly is bárhol bevethető volt, a negyedik sorban pedig az utánpótlás fiataljai mutathatják meg mit tudnak felnőtt szinten.

Majoross Gergely zsinórban a harmadik szezonban lesz a csapat vezetőedzője. Azután, hogy az elmúlt két szezonban ezüstérmes lett vele a csapat, alighanem azzal a céllal indul neki az idei szezonnak, hogy saját maga második bajnoki címét, a klub történetének pedig első bajnoki aranyát megszerezze a klub. A segédedző Jukka Kontsas lett, miután Svasznek Bence mentoredzőnek állt, Inglis Márton pedig újként csatlakozik a stábhoz.

Majoross Gergely: Nehéz mindig az elvárásokat megfogalmazni, nagyban függ az ellenfelektől és a sérülésektől. Óriási dolog, hogy két év alatt két döntőt játszottunk. Büszkék vagyunk a Magyar Kupa győzelemre, idén a játékunkban akarunk mindenképpen előre lépni. Nagyon technikás és gyors keretet sikerült összerakni nagy egyéniséggel. Az eddig látottak alapján örülök, hogy mindenki képes volt az egyéni érdekeit alárendelni a csapatnak és a közös érdekeknek. Az edző stáb kicsit változott, de Jukka Kontsas már tavaly is sokat hozzá tett a csapathoz, nem csak a kapusokkal foglalkozott. Idén neki is előrébb kell lépnie, mi anno már Miskolcon is jól együtt tudtunk dolgozni, úgy gondolom, hogy ezzel idén sem lesz gond, megfelelően tudja majd inspirálni a játékosokat és meglátásaival segíteni a közös munkát, ez eddigi mérkőzések ezt maximálisan visszaigazolták.

A MAC idén is esélyesként indul neki az Erste Ligának.

Érkezők: Wes Cunningham (Tulsa, ECHL), Garát Zsombor (Austin, NAHL), Scott Maccaulay (Stavanger, Norway), Jared Brown (Debrecen), Jarmo Jokila (Nowy Targ, Poland), Tomas Klempa (Brasov), Keegan Dansereau (Dunaújváros), Brance Orbán (Fehérvár, EBEL)

 

Tváozók: Jászai Dávid, Könczei Áron (Ferencváros) Roczanov Dezső, Schmál Kristóf (UTE), Sean Escobedo, Drew Olson, Ryan Ruikka, Jon Booras, Jeff Jubinville,  Kovács Csaba, Vladimir Nikiforov (ismeretlen)