Balasits és Berdnyikov is góllal debütált az Erste Ligában

2023.01.13. 20:47 |

A DVTK Jegesmedvék izgalmas mérkőzésén vitték el a három pontot a FEHA19 otthonából.

Energikusan kezdett a házigazda, Moksancev és Zohovs révén már az első percekben számtalan gólhelyzetet kialakított. A 6. minutumban is a nemrég szerződtetett orosz szélső volt a főszereplő: a saját harmadában korongot szerzett, a kettő-kettő elleni akció végén remek cselekkel tisztára játszotta magát, csak szabálytalanul tudták megállítani. A fehérvári első sor emberelőnyben is nagyon élt, egy veszélyes miskolci kontrát leszámítva össztűz zúdult a vendégkapura. Mingazov bombájánál Voris minden tudására szükség volt. A 9. percben Moksancev Cizast hozta szinte kihagyhatatlan helyzetbe, aki mellé durrantott, a visszaszerzett korong utáni lövést pedig a lett hálóőr fogta. A játékrész első felében meglepetésre egykapuztak az akadémisták, a helyzetek alapján akár a meccset is eldönthették volna. A harmad második felében már kevesebb volt a lövés, majd a hajrára újra felpörgött a FEHA. A 18. percben sokadszorra is Moksancev volt a főszereplő: hátrapassza két társa előtt is elsuhant, mígnem a lendületből érkező Dolinart megtalálta, aki kipúpozta a hálót (1-0).

A 26-7-es lövési mutatót hozó nyitó harmadot követően Tokaji Viktor alaposan feltüzelhette övéit. Ugyan az elején összeszedtek egy emberhátrányt, a sikeres védekezés után rögtön támadásba lendültek. A 24. percben Páterka átadásából az első Erste Liga-mérkőzését játszó Berdnyikov gyorsan kiegyenlített (1-1). Sokkal többet korcsolyáztak a miskolciak, mint az első felvonásban, és agresszívebben mentek a korongokra is. Ennek köszönhetően Márkus Leventének is egyre több dolga akadt. A meccs felénél már ő sem segíthetett, 3 az 1 elleni kontra végén Galajda passzát Páterka kapásból vágta a hálóba (1-2). Zohovs megpróbált gyorsan válaszolni, szép cselek után megcélozta a kaput, Voris védett. A 32. percben a lett hálóőr is verve volt, de a fehérváriak nem tudták áttuszkolni a pakkot a gólvonalon. Ezzel a harmaddal Bogdanov mester lehetett elégedetlenebb, a DVTK az akadémisták minden rutintalanságból adódó hibáját megbüntette. A 35. minutumban újabb hazai korongeladást és a 3 az 1 elleni kontrát követően Ritó László is betalált (1-3).

Blasko előző harmadvégi kiállításából 1 perc 20 áthúzódott a záró felvonásra. Felállt a FEHA, jöttek a lövések is, Voris állta a sarat. Reiterék becsülettel harcoltak, de az első húsz perc dominanciáját nem tudták megismételni. Küzdelmessé vált az összecsapás, a kapuk kevesebbet forogtak veszélyben. A 49. percben Mayer egyéni akciója után felpörögtek a csapatok. A másik oldalon Márkus Levente gyors egymásutánban két bravúrt is bemutatott. Kevesebb, mint tíz perc volt hátra, amikor Ambrus Csongor kapott kisbüntetést, ez nem segítette a hazaiak egyenlítési törekvéseit. Öt az ötben a DVTK biztosan őrizte előnyét, míg az akadémisták játéka egyre görcsösebbé vált. Az 54. percben izgalmassá vált a végjáték. A Vasastól frissen Fehérvárra igazolt Balasits Barnabás két miskolci bekk között megszerezte a kapu elé belőtt korongot, majd a hálóba emelt (2-3). Remek egyéni megmozdulás volt a 18 éves támadótól! A látogatók magabiztossága nem csökkent, kivédekezték a meccs további részét és a gyötrelmes kezdés után három ponttal térhetnek haza. A FEHA19 szoros meccsen maradt alul, de a remek első harmad után lehet hiányérzete a hazaiaknak.

Nyilatkozatok

Anatoli Bogdanov (vezetőedző, FEHA19): "Jól kezdtük a mérkőzést, talán a legjobb első harmadunk volt ebben a szezonban. A második játékrészben nem igazán maradt meg az összes játékos a játéktervnél, kaptunk három gólt. A harmadik harmadban megvoltak a lehetőségeink, hogy visszajöjjünk a mérkőzésbe, megszereztük a második gólunkat is, de ez most nem volt elég. Sokat kell még tanulnunk arról, hogyan kell egy jó meccset zárnunk ezen a szinten. Ebben a ligában semmit nem adnak ingyen, meg kell küzdenünk minden egyes gólért. Beszélhetünk arról, hány helyzetünk volt, de számít az is, hogyan tudjunk megvédeni a kapunkat a góltól."

Tokaji Viktor (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): "A FEHA19 csapatával mindig szoros csatát vívunk. Az előző hazai mérkőzésünk is az volt az eredmény ellenére. Azt is tudtuk, hogy összeérett a Fehérvár, kompetitívek, megerősítették a keretüket is, úgyhogy nem volt egy könnyű találkozó számunkra. A múlt heti erdélyi túránkon egy pontot sikerült szereznünk, a mostani győzelmünkhöz nagyon sok munkát tettünk bele a mérkőzésbe. A második húsz perccel teljesen elégedettek lehetünk, ott fordítottuk meg a találkozót.  A harmadik játékrészben kicsit azt éreztem, mintha hátradőltünk volna és túl sokat adtunk a Fehérvárnak, csakúgy, mint az elején. Azt is tudtuk, hogy az első húsz percet mindig megnyomja a Fehérvár, ott nagyon okosan kell játszanunk. Ez hellyel-közzel sikerült is, összességében boldogok vagyunk a három ponttal, pláne péntek 13-án."