Az utolsó harmadban fordított a Gyergyó

2019.09.21. 22:21 |
Izgalmas meccset játszott a Gyergyó és az UTE az Erste Ligában. A Hokiklub két harmadig jól tartotta magát a Csíkszereda ellen.

SC Csíkszereda-Hokiklub Budapest 7-1 (1-1, 2-0, 4-0)

A hazai kék-fehérek kezdték aktívabban a meccset, és már az első percekben megtornáztatták Kiss Bencét, ám gólt mégis a vendégek szereztek Lőczi révén, aki egy remekül eltalált lövéssel mattolta Szamankovot. A Sportklub erre ritmust váltott és egyre jobban kezdték megdolgoztatni a remeklő Kisst, aki nagyobbnál nagyobb védéseket mutatott be, de a kilencedik percben Kuljas végül egyenlített. harmad hátralevő perceiben is a hazaiak akarata érvényesült, de a helyzetek rendre kimaradtak, míg a vendégek kontrái tartogattak veszélyt magukban.

A második felvonás elején Satek szólóját védte Szamankov, aztán a Csíkszereda rohamozott, de Kiss nagyszerűen teljesített továbbra is, és volt, hogy a vas segítette ki. A meccs feléhez érve viszont Căsăneanu villant és bombagóllal szerezte meg a vezető találatot. Ez feldobta a hazaiakat, két fórt is kaptak, majd a harmad végén Pelley talált be.

Az utolsó harmadot uralta a Csíkszereda, és bő hat perc alatt három gólt szerezve mindent eldöntött. Becze fórból volt eredményes, majd Fodor és Brophey is betalált. A hajrában végül Shalla állítótta be a végeredményt emberelőnyből. 5-1-nél a vendégek kapust cseréltek, Gadácsi János állt be a 37-et védő Kiss helyett.

Nyilatkozat

Jason Morgan, vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: „A mérkőzés előtt megbeszéltük, hogy nemcsak keményen kell küzdeni, hanem okosan is kell játszani. Egy picit lassan és álmosan kezdtünk, de több remek egyéniség van a keretben és sikerült hamar egyenlíteni, majd harmadról harmadra egyre jobb játékot nyújtottunk. Betaláltak olyan srácok is, akik eddig még nem, aminek külön örvendek, akárcsak a három előnyös gólunknak.”

Gröschl Tamás, vezetőedző, Hokiklub Budapest: „Elég nehéz napokon vagyunk túl, hiszen szerdán játszottunk otthon, majd meccs után autóbuszra ültünk és tegnap, illetve ma is meccsünk volt. Fiatal a csapatunk, ráadásul két hátvédet, illetve az első számú kapusunkat nélkülöznünk kellett. Így nagy teher hárult Bencére, aki a mai nap is mindent megtett. Nagyon nehéz, ha négy hátvéded van és csatárt kell ötödiknek hátraküldeni, az ezen a szinten ez el tudja vágni az ereket. Itt ez történt és a Csíkszereda kegyetlenül kihasználta a fegyelmezetlenségeinket. Jobb volt Csíkszereda, de az egész csapatra büszke vagyok hiszen végigküzdötték az egész mérkőzést.”

Gyergyói HK-Újpesti TE 5-3 (1-0, 0-3, 4-0)

Talán előzetesen nem sokan gondolták, hogy a tabella utolsó két helyezettje találkozik Gyergyószentmiklóson. A hazaiak második emberelőnyüket kihasználták, Góga talált be. Újabb kiállítások következtek mindkét oldalon, de több gól ebben a harmadban nem született.

Aztán az UTE is fórból egyenlített a 25. percben Nemes révén, majd a következő találat is speciális játékhelyzetből született: Vincze Péter gólja után már a lilamezeseknél volt az előny. Sőt 22 másodperccel később Varga Arnold is gólt szerzett, így megléptek a vendégek. A gyergyói kispad azonnal időt is kért.

A harmadik felvonás elején ismét fórba került a Gyergyó és ezt Tendler használta ki, majd Ferenc Csibi Róbert már egyenlített a 46. percben. Ekkor Szilassy Zoltán kért időt. A folytatásban mindkét együttes támadhatott előnyben, ám a helyzetek nem mentek be. Az 57. percben a gyergyói nyomás góllá érett, ismét csak Góga volt eredményes. Az utolsó percben lehozta kapusát az UTE, de Tendler üreskapus gólla zárta le a meccset.

A Gyergyó első 60 perces sikerét érte el idén, az UTE pedig győzelem nélkül, két ponttal a tabella utolsó helyén áll.