A második meccset is behúzta a Gyergyó a DAB ellen

2023.02.20. 19:42 |

Bár Szilassy Zoltán az elsőnél nehezebb meccsre számított, a Gyergyói HK esélyt sem adott a DAB-nak, 7–3-ra nyerte a második hazai találkozót, így 2–0-val utazhat Dunaújvárosba.

A mérkőzés előtt köszöntötték Kozma Zsoltot, aki túl van az 500. mérkőzésén gyergyói színekben, a védőt meglepte a gesztus. Az nem lephette meg a DAB-ot, hogy a 8. percben már 3–0-s hátrányban volt, hiszen az első mérkőzésen is ez a forgatókönyv valósult meg. Az első hazai találat a 2. percben esett, egy korongszerzés után Császár Hunor vitte ki a harmadból a korongot, a szélen robogó Szigetihez passzolt, aki kilőtte a hosszút. A 6. percben a Gyergyó élt az első fórjával: Orban távoli bombájába Bodó ért bele, így az ő botjáról került a korong a kapuba. Nem telt el két perc sem, amikor Sylvestrét nem tudta megállítani a dunaújvárosi védelem, a lövésébe Sárpátki piszkált bele, neki írták be a harmadik gólt. A folytatásban is az erdélyi csapat uralta a meccset, voltak további helyzeteik, de újabb találatot már nem tudtak bevinni. 

A második félidő elején ismét Sylvestre és Sárpátki kettősével gyűlt meg a vendégek baja. előbbi vitte el a korongot a bal szélen, s miközben rá figyeltek, utóbbi kiugrott a védők közül, kapta a korongot és közelről nem hibázott. Nem sokkal később Sylvestre is megszerezhette volna az első gólját, gyönyörű cselekkel elküldte a védőjét gyufáért a szólója végén azonban mellélőtt. Közvetlen ez után szépített a Dunaújváros, Varga Arnold lőtt messziről, Rinne védett, de mire rátenyerelt volna a korongra Valtola már belőtte azt a kapuba. Megvideózták, megadták. A meccs feléhez közeledve újfent Sylvestre ment el a szélen, ezúttal Vinczét hozta ezzel ziccerbe, de a csatár nem tudta befejezni az akciót. A 31. perc kezdetén Orban ellenben könyörtelenül lőtt középtávolról a hálóba, 5–1-re módosítva ezzel az állást. 

Egy perccel később Sylvestre szerzett korongot a kék vonalnál, ezúttal a jobb szélen ment el a védők között  egészen a kapuig, s lőtte ki a hosszú oldalt. A 35. percben emberelőnybe került a Gyergyó, de ezalatt a DAB-nak voltak veszélyes ellentámadásai, csökkenteni azonban nem sikerült a hátrányukat. 

A harmadik harmad elején nem használta ki az emberelőnyét a Gyergyó, sokat még sem kellett várni a hetedik hazai találatra. Ismét Sylvestre szerzett korongot a felezővonalnál, cseleivel átejtette a védőt, Vinczéhez passzolt, aki visszaadta neki a korongot, amely a lövés után Jarvinenen megpattanva átesett a gólvonalon. A középkezdés után azonnal jöhetett volna a nyolcadik gól, de Bodó közelről elhibázta a lövést. Az utolsó tíz perchez közeledve kétszer is emberelőnybe került a DAB, és a második fórt ki is használták: Embrich a kapu mögül Niskanenhez passzolt, tőle a korong a középen egyedül maradt Somogyihoz került, aki kapásból a felsőbe lőtt. 

Négy és fél perccel a vége előtt egy sikertelen, de igen veszélye gyergyói kontra dunaújvárosi kiállítással végződött. Sokáig azonban nem voltak fórban a hazaiak, mert miután Valtola felkente a palánkra Bodót, Vincze kelt a csapattársa védelmére, s ezért kapott egy két percet. Ez alatt nem esett gól, de az Acélbikák az utolsó másfél percre emberelőnybe kerültek, és Hadzinikolic szépen kicselezve a védőket 19 másodperccel a vége előtt egy közeli góllal beállította a 7–3-as végeredményt.

Nyilatkozatok

Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK: "Sokkal jobban kezdett az ellenfél, mint az első mérkőzésen, de igyekeztünk nem letérni arról a vágányról, ahogy az első mérkőzésen dolgoztunk. Rájátszásban az a legfontosabb, hogy mérkőzésről mérkőzésre haladjunk, amit pedig át akartunk adni szakmailag, azt megtanulták, ugyanakkor a kivitelezésben sem volt hiba."

Niko Eronen, vezetőedző, DAB: "Egy kicsivel jobban kezdtük a meccset, mint tegnap, így természetesen rosszul esett, hogy ugyanaz volt a forgatókönyv. A hazai csapat minden szegmensben felülmúlt minket ezen a két mérkőzésen, így még komolyabban kell készülnünk a következő két összecsapásra. Tudom, hogy sok van még bennünk, nyilván nem így képzeltük el az első két mérkőzést, de négyet kell nyerni, úgyhogy nyitott a párharc. Hazamegyünk, és igyekszünk készen állni a következő találkozóra."