A GYHK szoros meccsen nyert Dunaújvárosban

2023.10.08. 20:22 |

A címvédő egygólos sikert aratott az Acélbikák otthonában.

Kovács és Rinne álltak a vasak között az este folyamán. Egy óriási Sylvestre-helyzettel indult a találkozó, a folytatásban azonban a hazaiak pillanatai következhettek. Öt a négy ellen támadhattak Somogyiék, a legkreatívabb arcukat mutatták ez időtájt az Acélbikák, de a befejezésekbe mindig hiba csúszott. Forrósodni kezdett a hangulat, a dunaújvárosiak új légiósai több ízben is bemutatkoztak gyergyói kollégáiknak. A harmad derekán Kovács az ellenfélhez paskolt ki egy korongot – a hiba kis híján megbosszulta önmagát, ugyanis néhány centi hiányzott csak az első GYHK-találathoz. A játékrész végére szinte már teljesen átvették az irányítást Szilassy Zoltán tanítványai, viszont így is döntetlennel vonulhattak pihenőre az alakulatok.

A középső felvonás gyergyói tűzijátékkal indult: először ismételten Sylvestre került ziccerbe, Kovács óriásit fogott. Néhány momentummal később Fejes csilingeltette meg a kapuvasat, végül pedig Haaranen közelijét hárította bravúrosan a hazaiak portása. Nem lehetett tovább bírni a székelyek nyomását, egy lendületes akció végén Sylvestre osztott ki egy gyönyörű keresztpasszt Sárpátkinak, aki némileg éles szögből, mértani pontossággal a hálóba bombázott (0-1). Ahogy illik, a 34. minutumban Sárpátki visszaadta Sylvestre-nek a kölcsönt: kontrával iramodhattak meg a vendégek, a magyar válogatott támadó remekül továbbította a játékszert kanadai csapattársához, aki farkasszemet nézhetett Kováccsal, s magabiztosan a védjegyévé vált mozdulattal Kovács lábai között a gólvonalon túlra juttatta a pakkot (0-2). A második bekapott gól felpaprikázta a dunaújvárosiakat, Szalma kiválóan hozta helyzetbe Pinczést, Rinne nagyokat fogott. Nem sokkal később Marosi vezérletével nagyon érett a piros-feketék szépítő találata, de semmi nem akart összejönni a dunaújvárosiaknak. Kőkemény jelenetek mellett vonulhattak pihenőre a csapatok: Horvath és DiDiomete főszereplésével kialakult egy nagyobb tömegjelenet, a gyergyóiak 84-ese végül Ahonent kérte fel keringőre – a finn szépen beleállt a bunyóba, de ezt a párharcot így is egyértelműen az olasz-kanadai csatár nyerte, a dunaújvárosi bekk vérző sérülésekkel hagyta el a pályát.

Az utolsó húsz percet emberfórban kezdhették Vargáék. Ismételten szépen adogattak a hazaiak, Rinne azonban a helyén volt. Talán tudatosan, talán nem, a GYHK az utolsó felvonásra visszább vett az intenzitásból, s többnyire átengedte a kezdeményezést a Dunaújvárosnak. A végén még Horvathra fújtak rá 2+2 percet a játékvezetők, így emberelőnyben fejezhették be a mérkőzést Somogyiék, sőt még Kovács is lekorcsolyázott, aminek meglett az eredménye: 13 másodperccel a végső dudaszó előtt a Dunaújvárosiak megszerezték a várva várt becsületgóljukat (1-2).  A Gyergyó október 10-én a FEHA19 ellen zárja első magyarországi túráját, a Dunaújvárosra pedig október 13-án egy újabb Fejér megyei rangadó vár a fehérvári fiatalok ellen.

Nyilatkozatok

Niko Eronen, vezetőedző, Dunaújváros: „Sokat kellett javulnunk a Brassó elleni mérkőzéshez képest, ezért sokat beszéltünk arról, hogy mit is szeretnénk magunktól látni, s összességében nagyot is léptünk előre. Már a reggeli átmozgatáson láttuk, hogy készen állnak a srácok a találkozóra, s egy nagyon fair első harmadot produkált mindkét csapat. A másodikban azonban több jó pillanata volt a Gyergyónak, míg mi egy kicsit hanyagok voltunk a koronggal a saját harmadunkban. A harmadikban viszont szépen nyomtunk, megvoltak a lehetőségeink, hogy korábban, sokkal korábban megszerezzük az első gólunkat, de nagyon örülök annak, a számunkra nem túl jó második harmad után miként jöttünk ki a harmadikra, s a kis birkózásból, ami a második harmad végén volt, sikerült energiát merítenünk. Összességében nagyon örülök annak, amit ma láttam a srácoktól, beletették a meccsbe, amit tudtak, ennél többet nem kérhettünk mi sem. Így kell ennek lennie, kiadod magadból, amit lehet, aztán meglátod, mi történik, de így lesznek jobb esélyeid arra, hogy pontokat szerezzél. Végül ők nyertek egy góllal, de tőlünk is egy jó csata volt ez a mostani.” 

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyó: „Minden pontnak örülni kell, ahogy nézzük az eddigi meccsek eredményeit. Nagyon nehéz nyerni, s ha egy kicsit nem figyelsz oda, vagy rosszabb napot fogsz ki, akkor bárhol ki tudsz kapni. Láttam a Dunaújváros eddigi meccseit, markáns csapat benyomását keltik, amelyik jobb, mint a tavalyi. Úgy érzem, a második harmadban nem kettő góllal voltunk jobbak, s bár számszerűleg ennyivel, ekkor nagyon jól játszottunk, többet is lőhettünk volna. Ugyanaz volt, mint Miskolcon, ott is el kellett volna döntenünk a meccset a második harmadban, szerencsére ezt ma megtettük. A harmadik harmadunkat átnézzük, miért voltunk passzívabbak, nyilván a sok kiállítás nem segített, s a végén ezzel a felesleges négyperces büntetéssel adtunk egy olyan kártyát az Újváros kezébe, amivel akár vissza is jöhetett volna a meccsbe. Sajnálom az utolsó másodpercekben kapott gólt, az öt a négy elleni játékunk rendben volt, egyetlen előnyünket jól játszottuk meg, a gól hiányzott. Összességében fontos három pont volt, megdolgoztunk érte és megérdemelten nyertünk.”