A GYHK behúzta a DAB elleni első meccset

2023.02.19. 20:14 |

A gyergyószentmiklósiak az első harmadban lőtt három góljukkal korán megalapozták sikerüket.

Szilassy Zoltán mindösszesen egy helyen változtatott az utolsó alapszakasz-mérkőzéshez képest: a harmadik sorban Sándor-Székely centerezett Csiszer helyett, aki ezúttal nem húzott szerelést. Vendégoldalon visszatért a keretbe Pinczés, kimaradt azonban Strenk és Marosi is. A kapukban Rinne és Järvinen kezdtek.

Félelmetes tempóban rontott rá ellenfelére a GYHK, rögtön az elején Orban, majd Tranca lövése tévesztett néhány centit. Percekre beszorult harmadába a Dunaújváros, Marttinen már Järvinenen is túljutott, azonban az üres kapuba még nem sikerült behúznia a pakkot, ezért Haaranenhez tálalt, akinek középtávoli löketébe DiDiomete ért bele, megszerezvén vezetést csapatának (1-0). A 7. minutumban egy korongbedobás után Vinczéhez került a játékszer, a válogatott támadó tűpontos bombája pedig utat talált a hosszúba (2-0). A második gól után Eronen mester időt kért, de a játékmegszakítás sem tudta megtörni a székely lendületet: ugyan DAB-emberfór következhetett, s kezdetben Ödmanék veszélyesen forgattak, de a show-t Bodó lopta el, aki egy rosszul időzített újvárosi sorcserét követően megszerezte harmadik gólt csapatának (3-0).

A második játékrészre más felfogásban vonultak ki az Acélbikák, ami a 22. percben eredményre vezetett: Ödman és Varga vezérletével gyönyörűen fejlődött fel egy újvárosi támadás, a szép passzkombinációkat követően Varga maradt egyedül Rinnével szemben, a rutinos bekk pedig fonákkal átjuttatta a pakkot a finn hálóőr lábai között (3-1). Lendületben maradt a DAB, alig több mint három minutummal később Niskanen vágtatott be a támadóharmadba, s lassított le, majd keresztbelőtt korongjába Haaranen olyan rosszul ért bele, hogy a játékszer túlcsorgott Rinnén. (3-2). A harmad derekán Marttinen lövetett kis híján gólt Orbannal, az Erste Liga alapszakaszának pontkirálya ezúttal elütött a korong felett, később Kmec egalizált hajszál híján, majd Tranca vállalkozott szólóra. Az etap alkonyán Lammi kisbüntetése után a GYHK emberfórban megszerezte negyedik gólját: Sárpátki remek centerezését követően Császár egy pazar mozdulattal Järvinen ketrecébe zúdított (4-2).

A záró játékrészben becsülettel próbálkoztak a csapatok, a DAB mindent megpróbált a szépítés érdekében, a végén még Järvinen is lekorcsolyázott a cserepadra, amit Sárpátki ki is használt, s beütötte a találkozó utolsó találatát üres kapura (5-2), beállítva ezzel a végeredményt. A párharc hétfőn folytatódik, 1-0-ra vezet a Gyergyószentmiklós.

Nyilatkozatok

Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK: "Keményen kezdtünk, az ellenfél időkérése is jelezte, hogy jól sikerült a kezdés, összehoztunk egy olyan távolságot az első harmadban, ami megnyugtató volt. Felhívtuk a figyelmet, hogy a második harmadban ki fog jönni az ellenfél és mindent belead, mi pedig kicsit siettettük a negyedik gól megszerzését, amire akkor, abban a periódusban nem volt szükség. A második góljuk szerencsés gól volt, ahol az volt a lényeg, hogy ne zökkenjünk ki, a harmadik harmad pedig nagyon intelligensen volt kezelve. Holnap nehezebb meccsre számítok, keményebb és szorosabb lesz, a hullámzásainkat kell minél jobban kiegyenesíteni."
 
Niko Eronen, vezetőedző, DAB: "A kezdés szörnyű volt, egyáltalán nem álltunk készen, olyan érzés volt, mintha mi is jegyet vettünk volna az első húsz percre. Nagyon sikeréhes volt az ellenfél, meg akarták mutatni, hogy otthon játszanak, és nagyon jól ment ez nekik. A második harmadra egy picit sikerült feljavulnunk, számunkra pedig az volt a szomorú, hogy még abban a harmadban meglőtte a negyediket a hazai csapat. Dolgoztunk ki helyzeteket az utolsó húsz percben, de végül a jobb csapat nyert. Tanulnunk kell ebből, és így nekivágni a holnapi meccsnek."