A FEHA19 hosszabbításban verte a DEAC-ot

2023.02.08. 21:18 |

A székesfehérváriak a túlórás sikerükkel elvették a debreceniek pályaelőnyét.

A 17 mezőnyjátékossal felálló DEAC kapujában Hetényi kezdett – Bogesic a miskolciak elleni találkozón szenvedett szemsérülést, míg a csapatkapitány Molnár Dávid belázasodott, így velük nem számolhatott György József –, a négy teljes sorral jégre lépő FEHA19-nél pedig Márkus kapta meg a bizalmat a vasak között. A 6. percben emberelőnybe kerültek a vendégek, jól járatták a korongot, de nem tudták komolyabb feladat elé állítani Hetényit. Ami nem sikerült fórban, összejött öt az öt ellen: a debreceniek eladták a korongot, ami Doboshoz került, ő pedig vezetéshez juttatta a székesfehérváriakat a nyitó harmad közepén (0-1). A 15. percben Izacky közel járt az egyenlítéshez, ám Márkus védte a szólóját, viszont nem sokra rá a kényszerből hátvédként játszó Szmirnov szabálytalankodott, a FEHA19 megduplázhatta volna előnyét.undefined

A második játékrészre egy agilisabb DEAC érkezett ki, Márkusnak sokkal több feladata akadt, mint az első felvonásban. Dalecky szép cseleket követően gólhelyzetbe került, a fehérvári kapus nyerte kettejük párharcát, majd akárcsak Izacky korábbi szólójánál, most is egy DEAC-kiállítás következett nem sokkal később. A 32. percben eljött az első debreceni emberelőny, ahol a hajdúságiak nagyon nehezen tudtak csak felállni öt a négy ellen. A kiegészülés után Hetényinek kétszer is nagyot kellett védenie Csollák próbálkozásainál. A játékrész hajrájában egy szépen felépített támadás végén Kozma passzából Sági egalizálhatott volna, Márkus résen volt, az utolsó percben pedig a kiugró Révésszel szabálytalankodtak, ez fehérvári kisbüntetést ért.

A harmadik húsz perc áthúzódó DEAC-emberelőnnyel indult, sőt Mingazov büntetése miatt öt a háromra is támadhattak a hazaiak. A dupla fórban volt egy gólgyanús helyzet, de videobírózás után sem ítéltek debreceni találatot. A folytatásban izgalmas játék folyt a jégen, nyolc perccel a vége előtt Mihalik András kiugrott, Csollák szabálytalankodott vele, fórban próbálhattak egyenlíteni a cívisvárosiak, nem tudtak. Három és fél perc volt hátra, amikor Keceli-Mészáros megduplázhatta volna a FEHA19 előnyét, ám Hetényi olvasta a fehérvári fiatal szándékát. A DEAC gólcsendje az 57. percben megtört, amikor Mihalik András elé került a korong, ő pedig egy pontos lövéssel egyenlített (1-1). Révész akár a rendes játékidőben eldönthette volna a mérkőzést, de a próbálkozás a kapuvason csattant. A vendégek előtt nagy lehetőség adódott, amikor 47 másodperccel a dudaszó előtt Dalecky kiült a büntetőpadra.

A hosszabbítás – amely az egyenes kieséses szakaszban már az első gólig tart – áthúzódó FEHA19-fórral kezdődött, a fehér mezesek megdolgoztatták Hetényit. A túlóra 3. percében büntetőhöz jutott a DEAC, Novotny elképzelés nélkül vezette rá a korongot Márkusra. A nyílt sisakos csata rengeteg izgalmas gólhelyzetet hozott, Hetényi és Márkus parádéztak, végül a mérkőzés 69. percében Zohovs a saját kék vonalától indulva addig vezette a korongot, amíg lövőhelyzetbe nem került, majd eldöntötte a találkozót (1-2).

A csapatok nem pihenhetnek sokat, a párharc második mérkőzését csütörtökön 18:30-től játsszák Debrecenben.

Nyilatkozatok

György József, vezetőedző, DEAC: "Szerintem az, amit én vártam az ellenfél részéről, az megtörtént. Nem is tudom megszámolni, hányszor hívtam fel a figyelmét a srácoknak, hogy ez nem az a csapat, akivel játszottunk az alapszakaszban. Az látszott, hogy az utolsó tíz mérkőzésükön minden csapatnak megnehezítették a dolgát és hogy nem lehet félvállról venni őket. Sajnos most sem sikerült négy sort kiállítanunk, mert betegség és sérülés van közöttünk és ez sajnos a mérkőzés végén jelent meg. Az első húsz percben nem erről volt szó, hanem arról, hogy nem tudtunk megébredni, nem vettük elég komolyan, nem tudtunk olyan tempót játszani, ami ez ellen a csapat ellen kellet volna. Utána dolgoztunk, megvoltak a lehetőségeink, de nem tudtunk gólt szerezni. A hosszabbításban büntetőt vittünk, a legjobb játékosunknak nem volt elég magabiztossága, hogy ő végezze el, igazából nem találok szavakat. Megérdemeltük, hogy kikapjunk. Semmi nem történt, még van négy mérkőzés, ebből kell hármat megnyerni."

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, FEHA19: "Az 57. percig úgy tűnt, hogy sikerül lezárni a mérkőzést a rendes játékidőben, nagyon erős 40 perc volt számunkra, de természetesen a mérkőzés végéig jól kell játszanunk, hogy a győzelemért harcolhassunk. Talán a legstabilabb 60 perc volt, amit eddig játszottunk a szezonban. Nagyon felszabadult vagyok és örülök a srácok sikerének, mert ez volt az első győzelmünk ebben az évben. Nyertünk Debrecenben, ahol mindig nagyon nehéz játszani, de most sikerült kontrollálni magunkat az egész mérkőzésen. Boldog vagyok és gratulálok a srácoknak."