A DVTK büntetőkkel győzött Dunaújvárosban

2023.10.01. 20:34 |

A miskolciak háromszor egyenlítettek, aztán szétlövésben nyertek az Acélbikákkal szemben.

Az Acélbikáknál Tóth Balázs, a DVTK Jegesmedvéknél Voris kezdett a vasak között, míg a mezőnyjátékosokat tekintve a hazaiaknál Marosi, a vendégeknél Kulesov készülhetett a szezonbeli első bajnokijára. A mérkőzés első emberelőnye meghozta az első gólt, miután Koskinen közelről betette a kapuba a Vorisról elé kerülő korongot (1-0). Ezt követően záporoztak a kisbüntetések, a miskolciak kihagytak két lehetőséget, aztán a dunaújvárosiak sem éltek a lehetőséggel. A csapatok két percen át öt az öt ellen tudtak játszani – ez idő alatt Ahonen megduplázhatta volna a DAB előnyét, de Voris bravúrral védett –, majd egy hazai szabálytalanságot góllal büntettek a Jegesmedvék, Kulesov közelről egyenlített (1-1). A nyitó harmad hajrájában Voris többször is megmentette a csapatát a második bekapott találattól.

A második húsz perc miskolci emberelőnnyel indult, ugyanis a szünetben Marosi kisbüntetést kapott sportszerűtlen magatartásért. A kiegészülés után majdnem megszerezte a vezetést a DAB, miután az egyik miskolci játékos a kapu mögül Dostáleknek passzolta a korongot, ám a hazai játékos lövésére hihetetlen bravúrral ért oda Voris. A lett hálóőr a 28. percig tudta tartani a döntetlen állást csapatának, ekkor Elomaa addig lopta a távolságot emberelőnyben, amíg ki nem lőtte a kapus kulacsát (2-1). A folytatásban is Voris volt a főszereplő, a meccs közepén a miskolci csapat kibekkelt egy hátrányt a vezérlével. A 35. percben Elomaa durva játékért két percet pihent, a Jegesmedvék nem tudtak egyenlíteni. A harmad hajrájában Berdnyikov szólóját bravúrral védte Kovács, ellenben amikor Barrow becselezte magát a kapuja elé, tehetetlen volt a fonáklövéssel szemben, így a második szünetre is döntetlennel vonultak a felek (2-2).

A harmadik felvonás áthúzódó DAB-fórral indult, majd Vojtkó visszatérését követően a DVTK-nak voltak veszélyesebb lehetőségei. A harmad közepén kimaradt egy miskolci emberelőny, aztán az 54. percben történt egy gyors gólváltás: előbb Lorraine vezetéshez juttatta az újvárosiakat egy Voris-védés után elé kerülő korongból (3-2), de 20 másodperccel később Makai pályafutása második Erste Liga-mérkőzésén közelről egyenlített (3-3). Őrült végjáték következett, de nem hozott gólt, így jöhetett a szezon első hosszabbítása.

A túlóra nem hozott gólt, a büntetőknél hazai részről Svars, a vendégektől Kulesov és Esteves volt eredményes, így a DVTK Jegesmedvék 4-3-ra nyertek.

Nyilatkozat

Niko Eronen, vezetőedző, Dunaújváros: „Jól rajtoltunk, megszereztük a vezetést, aztán kaptunk három kiállítást, ami talán megtörte a lendületünket, ezért érzem úgy, hogy többé-kevésbé egyenlő erők küzdelmét hozta az első harmad. A másodikban szerintem több gólt is kellett volna szereznünk, nagyon sok jó lehetőséget teremtettünk, de a kapusuk remekül védett, igaz volt egy kis szerencséje is, mert pár alkalommal az üres kapuba sem találtunk be. A harmadik húsz perc igazán jó játék volt a felektől, látszott, hogy mindkét csapat nyerni akar, szomorú vagyok, hogy egyből kaptuk a választ a harmadik gólunkra. Úgy érzem, többet érdemeltünk volna egy pontnál, de ez ma így alakult. Van viszont egy dolog, amit nem fogadok el a jégkorongban, a színészkedéseket, s az ehhez hasonló nem szükséges dolgokat. Ez nagyon nem professzionális, s ha én lennék egy ilyen a csapatnak az edzője, akkor megpróbálnék tenni ellene valamit, mert engem más sportágakra emlékeztet. Az, hogy egy ütés után színészkedik valaki, aztán kimegy a kispadra pacsizni, az nincsen rendben. Nekünk, akik ebben a sportban vagyunk, ez nem hoki, ez más, s nekünk edzőknek távol kell ezt tartanunk ettől a sportágtól.” 

Galanisz Nikandrosz, másodedző, DVTK: „Kintről biztos látványos meccs volt, a kispadról sokszor nem, mert nagyon sok korongot eladtunk a saját harmadunkban, amivel magunkat hoztuk bajba. A támadásokkal, úgy gondolom, hogy nem volt problémánk, inkább a védekezésünk volt az, ami nem tetszett, ezzel nagyon sokszor magunkra húztuk az ellenfelet. Hála istennek túl tudtuk élni ezeket az időszakokat, s a végén mi jöttünk ki jobban a rávezetésekből. Sokat kell tanulnunk ebből a meccsből, azt mindenképpen, hogy a védekezésünket rendbe kell tenni, s az emberhátrányos játékunk sem volt az igazi, szóval lesz mit dolgozni még.”