A DEAC elvitte a három pontot Brassóból

2023.10.27. 20:14 |

A debreceniek győztek a Corona otthonában.

Egyik szakvezető sem változtatott a sorösszetételeken a csütörtöki játéknaphoz képest. Dubeau és Gönczi álltak a vasak között az este folyamán. Némileg veszélyesebben kezdtek a hajdúságiak, Háriék kreatív támadásokkal riogatták a hazai nézősereget, néhány kapáslövéssel megfűszerezve – a bombák azonban rendszerint középre tartottak, ezért Dubeaunak nem kellett igazán nagyot védenie. A harmad derekához közeledve felpörögtek az események, először VanWormer nem tudta gólra váltani Kóger kiváló centerezését, az ellentámadásból pedig a Debrecen puskázott el egy létszámfölényes szituációt. A 9. minutumban Dubeau kapott 2+2 percet magas bottal való játékért, a dupla hátrányt kivédekezték Szabóék, ám Valchar nem sokkal később kiállíttatta magát, amit már kihasznált Vaszjunyin Artyom legénysége: szépen adogattak Mingazovék, az orosz bekk a jobb oldali bedobókörben tüzelőállásban várokozó Novotnyhoz tálalt, aki állítgatás nélkül, kapásból, egy bődületes nagy gólt ragasztott a rövid felsőbe (0-1). Nem kellett sokat várni az egyenlítő találatra, 33 másodperccel később Valchar ugratta ki Sillst, az előző játéknapon is kimagaslóan teljesítő kanadai légiós a kapuvas segítségével könyörtelenül a felsőbe helyezett (1-1). A játékrész végére a slusszpoént nem a csapatok, hanem a technika szolgáltatta, áramszünet miatt ugyanis szűk fél órát állt a játék. Az újraindítást után kimaradt kettő brassói és egy debreceni emberfór, a záró dudaszót követően pedig pihenő helyett a játékvezetők egyből elindították a második harmadot.

A 28. percben Boriszenko vesztett pakkot a semleges zónában, az elcsent játékszerrel Mihalik Gergő lódult meg utolérhetetlenül a baloson, majd mértani pontossággal kilőtte a rövidet – a kapuvas és Dubeau felszerelése között talán épp egy korongnyi hely tátongott. (1-2). Másfél perce rá hazai emberfór következhetett, Piché távoli próbálkozását Gönczi kiejtette, a hálóőr második próbálkozásra sem tudta birtokba venni a korongot, ráadásul a bekkek sem tudtak takarítani, az óriási kavarodást követően VanWormer valahogy a gólvonalon túlra tunkolta a játékszert. (2-2). Csak úgy potyogtak a gólok, 47 másodperccel később a DEAC iramodhatott meg egy kontratámadással, ráadásul a vendégek ki tudtak alakítani egy három a kettő elleni szituációt – a lendületes támadás végén Rétfalvi kiválóan hozta helyzetbe a bal oldalon üresen érkező Bucskint, a fehérorosz támadó magabiztosan a hosszúba tüzelt – a Corona hálóőre hiába repült, esélye sem lehetett átérni (2-3). A folytatásban Sills ziccerét Gönczi hatástalanította kulcsfontosságú pillanatban. A második húsz perc végére kaotikussá vált a találkozó, néha továbbra is akadozott az áramellátás, ráadásul repkedtek a kiállítások is – Blackwater már a második ziccerét puskázta el emberhátrányban, Gönczi óriásit nyújtózott a lepkéssel.

A 45. percben Dobmayer kapott kisbüntetést, ám Mihalikék rohamozhattak kettő az egy ellen, amikor már a hazaiak portása is verve volt, akkor a debreceni fiatalok végül kihagyták az ordító lehetőséget. Kevesebb mint öt minutummal később csak begyötörték a negyediket a cívisvárosiak Vasziljev közeli találata révén (2-4). MacQueen legénysége mindent megtett a szépítés érdekében, négy perccel a vége előtt még Dubeau is lekorcsolyázott, végül a találkozó végeredményét Krollis állította be egy üres kapura (2-5). Az utolsó pillanatokban Hári keveredett még konfliktusba, Clarke azonban Jeliszejenkót szemelte ki magának – a kavarodás közepette először még a játékvezetőnek is menekülnie kellett a pofonok elkerülése érdekében, a bunyót követően a brassói verőlegény repetázni szeretett volna, ennek viszont sikeresen elejét vették a bírók. Mindkét alakulat a vasárnap bizonyíthat legközelebb: Kógerék a Ferencváros ellen vívhatnak rangadót, a DEAC pedig a Sportklub otthonában zárja erdélyi túráját.

Corona Brasov–DEAC 2-5 (1-1, 1-2, 0-2)

Nyilatkozatok

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: „Valószínűleg ez a legbutább csapat, amit valaha edzettem. Az első gólt emberelőnyben lőtte az ellenfél, mert előtte csináltunk két ostoba kiállítást, a másodiknál 3 a 2-re vezették ránk a korongot, mert lusták voltunk visszajönni, a harmadikat meg 3 az 1-re, miközben mi a támadó kéknél álltunk. A negyediknél megint lusták voltunk visszazárni, az ötödik üres kapura már nyilván mindegy volt. Próbálhatom én keményen felelősségre vonni a srácokat azon túl, hogy elbeszélgetek velük, meg videókat mutogatok nekik, ha ennyire mínuszosak vagyunk, meg próbálhatom felrázni őket erős üzenetekkel, ha egyszerűen nem megy át. Ez elfogadhatatlan, és a teljesítmény is az. És nemcsak a fiatal játékosainkról beszélek, hanem a rutinosakról, a nem létező védekezésünkről, a folyamatos rossz döntéseinkről és korongjáratásunkról, a csatárainkról, akiknek megvoltak a helyzeteik a gólszerzésre, csak be kellett volna lőni őket; arról, hogy nincs tempó és lendület a játékunkban –amíg nincs, addig ilyen estéink lesznek, mint ez a mostani.” 

Vaszjunyin Artyom, vezetőedző, DEAC: „Készültünk a Brassó ellen. Tudtuk, hogy mi az erősségük. Próbáltuk elvenni a területet, kevés helyet hagyni nekik kapu előtt, kemények maradni, kemény játékot játszani. És reménykedtünk, hogy az előző napi egész jó játék még jobb lehet, hiszen csak így tudjuk megverni az ilyen jó csapatokat. Szóval szerintem végre egy olyan meccs volt, amivel tényleg elégedettek lehetünk. Végre úgy játszottunk majdnem végig, ahogy szerettünk volna.”