A DAB egyből elvette az UTE pályaelőnyét

2023.02.08. 20:09 |

A dunaújárosiak győztek a rájátszás-kvalifikációs párharc első mérkőzésén Újpesten.

Mindkét vezetőedző alaposan megkeverte a lapokat a legutóbbi mérkőzéshez képest: Jekunen bekkpárjává Erdőhelyi lépett elő, a második sorban Madácsi centerezett, Balázsi pedig Pokornyi védőpárjává avanzsált. Nádasy visszatért a keretbe, Virág Csaba viszont nem számíthatott Szabó Rácz, Ritech, Tornyai, Simon és Henttonen játékára sem. Vendég oldalon a legnagyobb változást a légióskontingens visszatérése jelentette a gyergyói mérkőzéshez képest. Niko Eronen az első ötösben újra a Varga-Brus párosnak szavazott bizalmat, Léránt és Vas pedig visszakerült a harmadik sorba.

A Dunaújváros kezdte energetikusabban a találkozót, ezt követően a mezőnyjáték dominált. A 12. percben Valtola léphetett ki ziccerben, Rajna a helyén volt. Az etap derekán éledezett az Újpest, Jarvinennek többször résen kellett lennie. A harmad végén megszületett a vendégek első két találata: a 17. minutumban Hadzinikolic startolt rá egy mélyen belőtt korongra, s csente el a játékszert Rajnától, ezután a svéd támadó Brushoz centerezett, aki nem hibázott (0-1). Kettő perccel később Ribcsik tűnt fel a baloson, majd néhány apró csel bemutatását követően kapura lőtt, a korong Rajna előtt furcsán pattanva utat talált a hálóba (0-2).

Bár az Újpest sokat tett a szépítés érdekében – először Pereszunko rezgette meg oldalról a hálót, később Pokornyi bombája tévesztett pár centit – az Acélbikák megszerezték harmadik találatukat: a 30. percben Hadzinikolic vágtatott be a támadóharmadba, s kivételes meglátással Embrichet hozta helyzetbe, a finn légiós fonákjára helyezte a pakkot, s elegánsan a felsőbe ragasztott. (0-3) Kettő perccel a harmadzáró dudaszó előtt Kiss Dániel lőtt kapura, az eredmény nem
változott.

A záró felvonás módosított hazai sorösszetétellel és óriási Rajna-bravúrral indult. A 47. percben Kmec kisbüntetése révén megszületett az összecsapás első kiállítása, amit UTE-speciális egysége könyörtelenül kihasznált: Benk kapott korongot a kapu előtt, majd a csapatkapitány rendkívül okos módon Jekunenhez játszotta ki a pakkot, a finn bekk pedig magabiztosan a hosszúba bombázott (1-3). A szépítés után Embrich és Kiss Patrik kis híján lejátszották a párharc első ökölcsatáját, a játékvezetők azonban közbeavatkoztak. Kevesebb mint három perccel a vége előtt hiába hozta le hálóőrét az Újpest, a párharc első mérkőzése 3-1-es DAB-győzelemmel zárult. Folytatás csütörtökön 18:00-kor, szintén a Megyeri úti jégcsarnokban.

Nyilatkozatok

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: "Nem jó jel, hogy az első hazai meccsünkön kikaptunk, de még ennél is jobban aggaszt a mutatott játék, mert az nagyon gyenge volt. Leginkább a küzdőszellem döntött, nagyon nehéz úgy jó eredményt elérni, ha a párharcok jelentős többségét az ellenfél nyeri. Jól játszott a DAB, mi pedig tudásunk alatt hokiztunk, ha ez volt tőlünk a száz százalék, akkor baj van. Az egyetlen pozitívum, hogy 22 óra múlva újra játszunk, lehet javítani. Adósak vagyunk a szurkolóknak, mert ez nem volt méltó hozzánk, sokkal de sokkal több kell. Az ilyen teljesítmény a playoffban elfogadhatatlan."

Niko Eronen, vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák: "Hasonlóan játszott a két csapat, jó meccset vívtunk az Újpesttel. Az volt a különbség, hogy mi voltunk az éhesebbek, jobban akartuk a győzelmet, és sikeresebbek voltunk az egyéni párhacokban. Egy ilyen szériában gyorsan változhatnak az erőviszonyok, nem jelent semmit, hogy megnyertük az első meccset, a következő kihívás, hogy csütörtökön is győzzünk itt a Megyeri úton."