A DAB büntetőkkel győzött Gyergyószentmiklóson

2023.02.03. 19:53 |

A dunaújvárosiak több mint három hónap után nyertek újra vendégként.

A gyergyószentmiklósiak büntetőkkel kikaptak, így ahhoz az UTE-nak vasárnap rendes játékidőben kell vernie a BJAHC-ot, hogy a piros-fehérek legyenek az alapszakasz-győztesek.

Mindkét vezetőedző a finn kapusának szavazott bizalmat: a GYHK-nál Rinne, a DAB-nál Järvinen állt a vasak között. Az első harmad a két hálóőrről, valamint a kiállításokról szólt. A játékvezetők elejét vették a paprikás hangulatnak, a 3. percben DiDiomete és Lammi kisebb kakaskodását páros kisbüntetéssel honorálták a zebrák. A játékrész közepén megint DiDiomete volt túl heves, kiülhetett a büntetőpadra, ahonnan visszatérve majdnem gólpasszt adott egyik csapattársának. A felvonás végén Pinczés egy szép csellel gólhelyzetbe hozta magát, Marttinen szabálytalankodott vele, így eljött a második DAB-fór. A gyergyóiak majdnem emberhátrányos gólt szereztek, de a lövés a kapuvason csattant.

A második harmad áthúzódó Acélbikák-előnnyel indult, ami technikailag kimaradt, ám 4 másodperccel a kiegészülést követően Pinczés szólóját még védte Rinne, de a kipattanóra jó ütemben érkezett Ribcsik (0-1). Ezt követően Järvinen vezérletével őrizte előnyét a dunaújvárosi együttes, a vendégek kapusa több ziccert is hárított. A DAB hálóőrének hibátlan teljesítményét honfitársa rontotta el: Császár elhozta a bulit, Haaranen a kék vonalról kapura tette a korongot, ami a kapuba kötött ki (1-1). Az egyenlítés után nem sokkal eljött az első GYHK-emberelőny, ami kimaradt, ellenben a Dunaújváros élt az öt a négy elleni lehetőségével, Ribcsik meglőtte önmaga és csapata második gólját (1-2). Nem vezettek sokáig a vendégek, Vincze Péter tette be közelről a Sylvestre lövése utáni kipattanót (2-2). A játékrész végén két kisbüntetést is kivédekeztek a gyergyószentmiklósiak.

A harmadik játékrészben a GYHK hajtott a fordításért, ám nem tudott betalálni Järvinennek, valamint csak kapuvasakig jutott. Bő három perccel a vége előtt emberelőnybe kerültek a hazaiak, a dunaújvárosiak hősiesen kibekkelték a létszámhátrányt. Hosszabbításra került sor, ami nem hozott döntést. A büntetőknél Niskanen és Ribcsik voltak csak eredményesek, ami azt jelenti, hogy a DAB 3-2-re nyert, több mint három hónap után szerzett újra pontot idegenben, valamint október 21-e óta először győzött vendégként.

A Gyergyói HK jelenleg 79 pontos, az egymás elleni eredmény nekik kedvez a BJAHC-cal szemben, ám az alapszakasz-győzelmükhöz az kell, hogy az UTE vasárnap rendes játékidőben nyerjen a Vasas Jégcentrumban.

Nyilatkozatok

Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK: „Jó teljesítményt nyújtottak a fiúk, sajnos nem találtunk be harmadszor, dominálni is tudtunk, de sajnos nem jött az újabb gól, van ilyen a hokiban. Ügyes volt a kapus az ellenfélnél, munkás gólokat lőttünk, abból kellett volna még egy. A kapott ponttal nem vagyunk elégedettek, a teljesítménnyel viszont maximálisan, meg is dicsértük a srácokat." 

Niko Eronen, vezetőedző, Dunaújváros: „A Gyergyó nagyon jól ment ebben a szezonban, szeretünk a hasonlóan jól szervezett csapatok ellen játszani. Ma néhány játékosunkat pihentettük, látni szerettük volna, hogy miként teljesítenek a többiek. Igyekeztünk a legfontosabb dolgokra koncentrálni, és a kapusunkra is szükségünk volt, Juho (Jarvinen) pedig szintén jó teljesítményt nyújtott, aminek örülök. Nagyon fontos, hogy jól zártuk az alapszakaszt, olyan eredmény, amire építhetünk a továbbiakban. Haza tudunk vinni valamit erről a túráról, és boldogok vagyunk emiatt."