A BJAHC behúzta a második meccsét is a FEHA19 ellen

2023.02.19. 21:44 |

Az alapszakasz-győztes csapat ezúttal rendes játékidőben győzte le a székesfehérváriakat.

A házigazda változatlan összeállításban fogadta a fehérváriakat, akiknél az ICEHL-csapatba felhívott Csollák helyére Kóger Balázs került a harmadik bekkpárba, Salamon ismét szerelést kapott. Pörgősen kezdődött a találkozó, nyoma sem volt az első mérkőzés lomha startjának. Moksancev már az első percekben lőtt egy vasat, a másik oldalon Nagy Krisztián és Szita tesztelte Márkust. A 4. percben emberelőnyhöz jutott a BJAHC, amit Elo 13 másodperc alatt ki is használt, középtávolról ragasztotta fel a korongot a vas mellé, 1-0. A 10. percben Moksancev kevergetésében benne volt a gól, majd Farkas László jelezte, hogy a FEHA19 negyedik sora is veszélyes tud lenni. A folytatásban Tóth Richárd helyzetét fogta Márkus, kimaradt egy vendég előny, majd a 19. percben Szita is kapuvasig jutott. Kiegyenlített harmadot láthatott a publikum.

Mingazov lövése majd Farkas mamutos hárítása volt a második felvonás első feljegyezhető helyzete, majd Vorobjov egyéni akciója végén Pozsgai került helyzetbe. Az első harmadban ujjsérülést szenvedő Tóth Gergely helyére Dóczi került elő a rotációból. A folytatásban Szita próbálkozására Dolinar válaszolt a túloldalon, a kapusok a helyükön voltak. A 34. percben egyenlített a fehérvári együttes: Dobos Bendegúz tartotta meg a korongot a támadó harmadban, remekül látta meg a túloldalon a Galohát megelőző Racsinszkijt, az orosz hátvéd kötényben tette el a korongot, 1-1. A folytatásban az aranysisakos Elo szabálytalanságai nyomán előbb szimpla, majd 2+2 perces előnyben próbálkozhatott Bogdanov csapata, a harmadik kisbüntetést pedig már megbosszulták. Dobos hozta fel a korongot, Fekete Alexhez továbbított, aki kihagyhatatlan helyzetbe hozta Németh Zalánt, a 17 éves támadó góljával fordítottak a vendégek.

A harmadik játékrész elején megkapta második emberelőnyét a BJAHC, amit az elsőhöz hasonlóan magabiztosan kihasználtak, Viikila lőtte ki a bedobokörből a hosszút, 2-2. Weidemann kiállításával újabb nagy esélyt kapott a FEHA19, ám nem sikerült nagyobb helyzetet kidolgozni. Az 51. percben Szita távoli lövése jutott át Márkuson, ismét a BJAHC-nál volt az előny, 3-2. Az ex-fehérvári csatár két nap alatt három gólt rámolt be szülővárosa csapatának. Cizas támadó harmadbeli szabálytalanságával nehezebb helyzetbe kerültek a vendégek, sőt Garát passzából remekült fordult be a kapu elé Schlekmann, harmadik emberelőnyös gólját ütötte a BJAHC. A hajrában Márkus lekorcsolyázott, az 5-2-es végeredményt Garát állította be üres kapura. Az alapszakasz-győztes 2-0-ra vezet a párharcban, folytatás szerdán Székesfehérvárról.

Nyilatkozatok

Kangyal Balázs, vezőetedző, BJAHC: "A playoffban ugye felesleges nagyon értékelni a mérkőzéseket, persze ugye ezt az öltözőben az edzői stáb ezt megcsinálja és próbál felkészülni. Ez a mai is egy ilyen volt. Mindenki azt hiszi, hogy az mint az alapszakasz, játszunk, és utána a playoff ugyanaz lesz. De ez teljesen más történet. És egyszerűen valaki már rendelkezik playoff rutinnal, de sokan még nem. Ez egyszerűen még nem nagyon ment át a fejeken. Itt nem számít semmi más, hogy hogy játszol, mit csinálsz, itt az számít, hogy nyersz vagy nem nyersz. Tulajdonképpen most tényleg azt bizonyítjuk, amivel szét trollkodtak: hogy kis csapat vagyunk, örülünk minden pontnak. Tényleg egy kis csapat vagyunk még. Sok minden kell ahhoz, hogy mi ki tudjuk hozni magunkból azt, ami tehetség, ami bennünk van. Ahhoz még kell némi rutin és némi mentális erő."
Arany Máté, másodedző, FEHA19: "Azt gondolom, ha egy 5-2-es meccsen kapunk hármat hátrányból és egy üres kapus is van, akkor az jól tükrözi, hogy milyen meccs is lehetett. Az emberhátrányokon kell majd egy kicsit dolgoznunk, kezdve azzal, hogy ne adjuk meg a lehetőséget arra, hogy az ellenfél emberelőnyben játsszon. Összességében a mutatott játékkal meg vagyok elégedve, mert harciasak voltak a srácok, keményen dolgoztak érte, még amikor elment 3-2, 4-2, 5-2-re akkor is mentünk és dolgoztunk, nem akartunk semmit adni az ellenfélnek, amiből építkezni tudjanak a következő meccsre. Ez lesz a sikerünk kulcsa. Egy jó kezdéstől elkezdve végig hatvan percen át, elszánt, kemény hoki legyen."