A BJA HC a Csíkszereda otthonából is nulla ponttal távozott

2022.11.26. 19:50 |

Hiába vezetett sokáig a listavezető BJA HC a Csíkszereda otthonában, onnan nulla ponttal távozott, miután a Sportklub 3–2-re nyert. 

A pénteki játéknap után a Csíkszereda az UTE elleni hosszabbításos győzelem, a BJA HC a Gyergyótól elszenvedett vereség után feszült egymásnak szombaton. az első találatra nem kellett sokat várni, hiszen az 5. perc elején egy lepattanót követően Nagy Krisztián használta ki, hogy egyrészt nem figyeltek rá a védők, másrészt Adorján a pálya másik felére figyelt, így neki csupán be kellett lőnie a korongot az üresen tátongó kapuba. A Sportklub magas botot reklamált, de challenget végül nem kért. A folytatásban kiegyenlített játék zajlott a jégen, s ez volt igaz a büntetésekre is, hiszen kétszer is kettős kiállítást ítéltek a bírók. Bár mindkét csapat sok hibával játszott, ezt nem használták ki egyik oldalon sem, így a szünetre 1–0-s vendégvezetéssel mentek a felek. 

A második harmadot nem nevezhetjük eseménytelennek, gondoljunk csak Galoha kimaradt szólójára, vagy Sofron esetleges, meg nem adott büntetőjére, s akkor még az utolsó öt percről nem is beszéltünk. Először Becze lövése talált kapuvasat, Kornakker mamutját is érintve maradt ki a helyzet. Aztán jött Schlekmann ziccere, de Adorján kiválóan olvasta az egy az egyben érkező csatár cseleit, és védett. Közvetlen ez után Stachtól nem tudták elvenni a BJA védői a korongot, így a kapu mögül bekorcsolyázott vele középre, s kiegyenlített. Alig telt el fél perc, amikor egy blokkot követően Becze hozta el a korongot a szélen, majd adott pontos passzt a középen érkező Péter Balázsnak, aki Kornakker mellett a hálóba lőtte a korongot, megfordítva ezzel a meccset. Csakhogy, volt még idő arra, hogy Schlekmann behozza a pakkot a Sportklub hamardába és adjon egy kiváló passzt Viikilának, aki a felsőbe lőtt. Így 2–2-vel vonultak a felek az öltözőbe. 

A harmadik harmad elején ismét a Sportklub került előnybe: Becze lövését még védte Kornakker, de a korong éppen Péter Balázs elé pattant, aki megszerezte csapata harmadik, önmaga második találatát. A másik oldalon Tóth Richárd egyenlíthetett volna, de a videón is megnézték, a felső vasat találta el ziccerben. Az utolsó percben hat az ötben játszott a BJA, tüzeltek is rendesen a kapura, de Adorján és a Sportklub védelme állta a sarat, így 3–2-re nyert a listavezető ellen, s feljött a harmadik helyre a tabellán.

Nyilatkozatok

Tom Coolen, vezetőedző, Sportklub Csíkszereda: "Az első harmadban nem játszottunk jól, úgy tűnt, mintha aludtunk volna a jégen. Ezen kellett változtatnunk a mérkőzés hátralevő részére. Szerencsére a második játékrészben jobban játszodtunk, felébredtünk az átaludt első harmad után, sokkal jobban játszva a második felvonásban. Meg is nyertük ezt a játékrészt. Aztán elvesztettük az előnyt, ez elég rosszul jött. 2-1-re vezettünk, aztán megszerezték a második góljukat, ami nyílván nekik nagyszerű volt, de számunkra nem volt annyira jó. A harmadik harmadban egy hatalmas góllal újra nálunk volt az előny. A kapusunk, Attila, kiválóan játszott, tartást adott nekünk. Mikor levették a kapust, remek munkát végzett, minden lövést hárított. Összességében boldog vagyok a mai este után, minden tőlünk telhetőt megtettünk, egy jó csapat ellen. Igazi harc volt a jégen. Szerencsére sikerült nyerni. Szóval nagyon örülök a mérkőzésnek.'
 
Kangyal Balázs, vezetőedző, BJAHC: "Talán picit hiányzott a tapasztalat a mi részünkről. Ha nyomás alatt tudod tartani az ellenfelet, nagyon sok helyzeted van, akkkr az a kulcs, hogy ezeket gólokra tudod-e váltani, mi sajnos nem tudtuk gólokra váltani. Szerintem nagyon jól játszottunk. Furcsa ezt kimondani Csíkszeredán. Még nem nagyon volt velem ilyen, egy-egy meccs volt, mikor pontot szereztünk, vagy hosszabbítás volt, de ilyen dominanciát mérkőzésen belül nem tudtunk egyszer sem kialakítani. Az előző is egy gólos meccs volt, és ez is. Ez egy fajta képesség, hogy ezeket a meccseket megnyerd. Azt mondtam az öltözőben is, hogy minden ilyenfajta mérkőzésnek megvan az a hozadéka, amit egy jó csapatnak meg kell tanulni és át kell esnie rajta. Holnap meghívtam a csapatot egy meglepetés vacsorára. Függetlenül attól, hogy nyertünk vagy vesztettünk, az a fontos, hogy eredményektől függetlenül egy jobb csapat megy haza, mint amilyen jött. Amennyiben ugyanolyan menne haza, az nálam már visszalépés lenne."